“911, what’s your emergency?” – 1. rész

911, what’s your emergency?

Biztos hallottad már ezt a kérdést milliószor a mozifilmekből. A rendőrségi diszpécser Amerikában felveszi a telefont és rögtön ezzel a kérdéssel kezdi a beszélgetést a vészhelyzetet jelentő betelefonálóval. A film általában ekkor ér a csúcspontra. Iszunk egy kortyot a kólából, belemarkolunk egy jó nagyot a pattogatott kukoricába és alig várjuk hogy folytatódjon a film. De mi van akkor, ha ugyanezt a kérdést nem a moziban hallod, hanem te tárcsázod a 911-et? És mi van akkor, ha még hallod a diszpécser kérdését, de már nem tudsz válaszolni? Na erről szól ez az írás, ami – ahogy a filmekben is ki szokták írni – „megtörtént eseményeken alapul.”

Tavaly tavasszal váltottam munkahelyet és költöztem át a keleti partról ide Dél-Kaliforniába. Mivel nem akartuk megbolygatni a gyerekek iskolaévét, úgy döntöttünk, hogy én egyedül dolgozok itt az iskola befejezéséig és majd csak nyár elején egyesül a család újra. Nagyon intenzív volt az első másfél hónap. Új munkahely, új munkatársak, új kihívások, a költözéssel járó ügyintézések. Stressz volt bőven. Volt tehát mit levezetni. Kollégáimmal úgy döntöttünk egy csütörtök délután, hogy itt az ideje egy jót dumálni munka után és egy kicsit kikapcsolódni. Egy helyi bárban jöttünk össze hatan és kibeszéltük a céget, meg a kollégákat. Közben iszogattunk meg eszegettünk. Mindenki sört ivott, én valahogy akkor nem kívántam a sört (egyébként sem vagyok nagy sörös). Így maradtam a kólánál. Mint később kiderült, ez volt életem egyik legjobb döntése. Enni sem sokat ettünk, inkább csak csipegettünk. Rendeltünk mindenféle előételt, mindenből jutott mindenkinek egy kicsi. Szó szerint csak csipegettünk. Egy bő óra múlva mindenki indult haza ki-ki a maga útjára.

Én mentem a parkolóba a kocsimhoz, betettem az albérlet címét a GPS-embe, mert erről a helyről még sosem mentem haza. Ahogy kikanyarodtam a parkolóból nagyon furcsán kezdtem érezni magam. Mintha az arcom meg a kezem égett volna. Nem értettem, néztem a tenyerem, belenéztem a tükörbe, de semmi pírt nem láttam a bőrömön. Furcsa, gondoltam majd csak elmúlik, bár valahogy éreztem, hogy ez nem valami mulandó dolog lesz. Követtem, hát a GPS-t és továbbra is nézegettem magam a tükörben. Egy vagy két perc múlva viszont kezdtem nagyon elgyengülni. A GPS épp mondta, hogy fel kell hajtanom egy autóútra, amikor már éreztem, hogy ez csak nem akar elmúlni, sőt a helyzet kezd egyre rosszabb lenni. Ahogy felkanyarodtam az autóútra kezdett kiszállni belőlem az erő. Itt kezdtem el elbúcsúzni az élettől, mert tudtam, innen nincs visszaút. A fejemből kiment a vér. Utolsó erőmmel a telefonom felé nyúltam és közben ráléptem a fékre bár nyomni már nem volt erőm, csak lassítani tudtam egy kicsit a kocsit. A kocsi ment tovább úgy harminc km/h sebességgel. Sikerült rányomnom arra a bizonyos három számra a mobiltelefonon. A kocsimban volt bluetooth így még jól hallottam a női diszpécser hangját “911, what’s your emergency?”, de válaszolni már nem tudtam. És innen snitt, mintha elvágták volna a filmet, se kép se hang.

Majd maradt a korom sötét és csak a hang jött vissza a távolból. Hallom, amint egy nő őrülten kiabál hozzám a kocsiajtót feltépve. “Sir, are you all right?, What’s your name, sir? Your car is on fire! You gotta get out of the car, sir! Hurry up! What’s your name? What’s your name, sir? Come, come, hurry up!” És a hang után a kép is kezdett visszajönni. Nem a legszebb kép volt ami elém tárult de nekem az volt a legszebb, ott és akkor. A kocsi a járdán, fa a kocsi előtt, füstölgő behorpadt motorháztető, kinyílt légzsák, iszonyatos füstszag és az az üvöltöző nő mellettem. Élek! Futott végig az agyamon, de időm nem volt hogy élvezzem a pillanatot, mert karomnál fogva a nő kiráncigált a kocsiból.

Leültem az útpadkára és próbáltam élvezni az életet, amit visszakaptam. A nő nem hagyott. Kicsavarta a telefont a kezemből és kérdezte, hogy melyik a feleségem száma. Mondtam, neki, hogy ő a keleti parton van és ott már késő van, úgyhogy ne hívja fel. Nem tágított, csak faggatott. Még egyszer elmondtam neki, hogy nem kéne felhívni, mert egyrészt késő van ott, másrészt meg majd felhívom én később, amikor már megnyugodtam. A nő csak erőszakoskodott, és mivel közben a rendőrök is megérkeztek a helyszínre nem volt kedvem a veszekedő ember látszatát kelteni, így beadtam a derekam. Ő félre lépett, felhívta Anikót, de addigra már a rendőrök elkülönítettek engem tőle, így azt sem tudtam, hogy mit reagált a hírre. Én csak bámultam az összetört kocsira, amit a rendőrök akkor néztek át és jártak körül, gondolom rutin vizsgálat volt, hátha találnak valami árulkodó jelet. A rendőrök távolságtartóak voltak, nem tudták milyen esettel álltak szemben. Ittas vezető vagy netán drogos? Epilepsziás, vagy cukros roham? Várták a mentőst, mert addig nem akartak velem foglalkozni, viszont a papírjaimat elkérték.

Amíg a rendőrök nézték a papírokat, a tűzoltók és a mentősök is megérkeztek. Utóbbiak – bár a csodával határos módon karcolás nélkül megúsztam a balesetet – elkezdtek engem vizsgálni, gondolom, ez is rutin volt, kérdezték mi történt és közben mértek egy vérnyomást meg egy EKG-t. A vérnyomásom az alsó határon volt, és az EKG sem mutatott semmi egyértelmű szívinfarktusra utaló jelet. Láttam a dokin, hogy gőze sem volt, hogy mi történhetett. Azt mondta, elvisznek a helyi kórházba, ahol majd kivizsgálnak hátha többet tudnak mondani akkor. Na én gyorsan átgondoltam az egészet, és úgy döntöttem, hogy mégsem megyek. Láttam a döbbenetet az arcán, de elmagyaráztam neki, hogy jól érzem magam. A gyors tesztek alapján úgy tűnik, hogy vészhelyzet sincs és mivel a családom is háromezer mérföldre van tőlem, inkább kihagyom ezt a lehetőséget. Próbált még meggyőzni, de látta, hogy makacs vagyok, így aláíratta velem a nyilatkozatot, hogy önszántamból utasítottam el a kórházba szállítást.

A mentős elment, a rendőr addigra megnézte a papírjaimat és még mielőtt megkezdte volna a gondolom ilyenkor rutin protokollt, feltűnt neki, hogy még New Jersey állambeli jogosítványom van. Kérdezte mikortól vagyok itt és mivel az igazat mondtam rögtön megjegyezte, hogy a törvény szerint egy hónapon belül meg kellett volna szereznem a helyi jogosítványt. Mondtam, tudom, de még csak arra volt időm, hogy a kocsit átírassam, aminek azért örült. Gondoltam talán szereztem nála egy piros pontot. Nyugtázta válaszomat, kérte álljak fel, majd megkezdte rutinját. Igen ám, csakhogy nálam az adrenalin most kezdte elönteni a testemet, aminek hatására alig tudtam egy helyben maradni. Az egész testem rángatózott, remegett minden izmom. Reméltem tudja, hogy adrenalinról és nem drogról vagy alkoholról uralkodnak a jelek. Hál’ Istennek, a rendőrt nem érdekelte vagy nem tudta. Kérte, hogy mondjam el mi történt, majd mikor elmondtam, megkérdezte, hogy tudom-e hol vagyok. Mondtam neki, hogy idegen vagyok errefelé, ezért nem vagyok biztos benne, de a legutóbbi emlékem, hogy Irvine városában vezettem, és gondolom most is ott vagyok. Nem segített, nem tudtam, hogy jó válasz volt-e vagy sem. Jött a második kérdés. A biztos úr most arra volt kíváncsi, hogy meg tudom-e mondani mennyi az idő. Nem tudtam, hogy a helyes választ milyen hibahatáron belül fogadja majd el, így úgy döntöttem, hogy csak a biztosra megyek. Megadtam a körülbelüli időt, amikor beültem a kocsiba, és mondtam neki, hogy innentől csak következtetni tudok. Mivel sötétedett, fél nyolcat tippeltem, mert hogy kért saccoljak. Megint nem volt válasz, mire kezdtem gyanakodni és kértem, hogy vegyen vagy vizeletmintát vagy vérmintát, mert tiszta vagyok. Nem érdekelte, mentünk tovább a 80 forintos kérdésre. Most az érdekelte mikor ittam utoljára, amire nem tudtam válaszolni, de megnyugtattam, hogy aznap biztos nem. Bedobtam megint a vizeletvizsgálatos ötletet, de megint nem mozdult rá. Gondoltam, na akkor most jön majd a szonda és az majd úgyis mindent helyre tesz.

De nem jött. Mondta, hogy álljak egyenesen, csukjam be a szemem, döntsem hátra a fejem és számoljak ezertől visszafelé lassan és ha szól akkor nézzek rá és mondjam a számot. Érdekes kérés, de nem volt választás, csinálni kellett. Tudom röhejesen egyszerűnek tűnik ez a gyakorlat, de az adrenalin miatt alig bírtam egyenesen maradni nemhogy még a többi kívánságát teljesíteni. Végig arra koncentráltam, hogy mindent úgy csináljak, ahogy kérte. Sikerült ezt a feladványt is megoldani. Na gondoltam, most már tényleg jöhet a szonda. De nem. Jött a másik játék. Tíz tyúklépést kellett megtennem egyenesen majd vissza megint és közben hangosan kellett számolni a lépéseket. Koncentráltam, hogy a remegéstől ne veszítsem el az egyensúlyomat és ha nehezen is de ezt az akadályt is sikerrel vettem. Na most már tényleg jött a szonda. Fújtam, majd mikor átadtam még egyszer felajánlottam neki, hogy vegyünk vizeletmintát vagy vérmintát is, mert semmi takargatni valóm nincs. Továbbra sem érdekelte ez az ötlet. Hátralépett és megmutatta a szondát kollégájának. Egymásra néztek és látszólag kiült az arcukra a tanácstalanság. Talán ekkor kezdtem érezni, hogy túl azon, hogy élek még talán emberszámba is fognak majd venni a rend őrei. Odajött és mondta, hogy a nő, aki kirángatott a kocsiból beszélt a feleségemmel és ha akarok most már én is beszélhetek vele. Gyorsan felhívtam, megnyugtattam.

A rendőr – bónuszkérdésként, úgy játékidőn túl – megkérdezte, hogy mi a tervem a hazaútra. Gondoltam, milyen rendes, hogy végre emberként tekint rám és felajánlja, hogy hazavisz. Aztán hamar kiderült, hogy esze ágában sem volt. Mondta, hogy vagy taxi vagy hívjak valaki ismerőst, de addig is szállíttassam el a kocsit valahova. Na intézkedtem mind a két ügyben és ha már így összejöttünk, most én kezdtem őt kérdezni. Megtudtam, mennyi az idő, kiderült nem sokat tévedtem. Megmondta, hol vagyok, de az kevésbé volt annyira érdekes, mint az az információ, hogy ahol kikötöttem körülbelül egy mérföldre volt attól a helytől ahonnan valószínűleg hívtam a 911-et. Még ha rosszul adtam is meg azt a kiindulópontot, szerinte akkor is legalább fél mérföldet vezethettem vakon úgy, hogy mikor arra az autóútra értem, ahol álltunk, átmentem 3 sávot az én oldalamon kezdve keresztbe, aztán át a két oldalt elválasztó kb egy méter szélességű padkán, majd onnan újabb 3 sávot vágtam át immár szembemenet a forgalommal. Aztán megint egy padka és jött a fa ami végül megállította a kocsit. (lásd a baleset helyszínének fényképét alul.) Bevallotta, hogy még nem látott olyat, hogy valaki mindezt egy karcolás nélkül megússza és közben még csak nem is karambolozik másokkal, nem üt el senkit. “You’re a lucky man, sir, you are a really lucky man.”, mondogatta.

Accident2

Közben megjött a kollégám, akivel a bárban voltam és felajánlotta, hogy aludjak nála aznap, bár utólag bevallotta, hogy a feleségével nagyon féltek, hogy valami történik velem majd éjjel. Nem történt semmi, szó szerint. Nem tudtam aludni az idegtől egy percet sem, pedig ittam egy fél üveg bort is hátha segít. Nem segített. Másnap mentem dolgozni a kollégám vitt és hozott. Hulla fáradt voltam, de a legjobban nem az zavart, hanem az hogy nem tudtam mi is történt velem és hogy vajon megtörténhet-e ez a horrorsztori még egyszer. Egészséges vagyok-e?

Szombaton Lengyelországba kellett volna repülnöm, de úgy döntöttem, hogy a 14 óra repülőút nem a legjobb ötlet két nappal a baleset után, így lemondtam az utat, és helyette egy hatórásat választottam a keleti partra, hogy kiderítsem mi is történt velem. Gondoltam, majd a házi orvosom, Géza segítségével egy nap alatt megtaláljuk a baleset okát, megnyugszok és végre a feleségemet meg a gyerekeimet is újra láthatom.

Akkor még nem sejtettem, hogy még majd két hónappal később sem tudom mi is volt a bajom, de ennek részleteit később. Reklám után visszajövünk…

Klikk a következő részhez.

 

Hozzászólások

  1. Z1 mondta

    Nem olvastam el még a #2 és #3 részeket, így nem tudom, kiderült-e később a rosszulléted oka. Velem a tiédhez hajszálra megegyező eset fordult elő, a körülmények voltak csak eltérőek. Egy előadásra ültem be, előtte vettem egy kólát (coke zero, akkor jött be itt a piacra). Egy-két perc alatt meg is ittam, és pontosan ilyen tüneteket produkáltam tőle, úgy éreztem, hogy azonnal elpusztulok. Kikecmeregtem a folyosóra, a mosdóba be, viszont a tünetek nem múltak, csak máshol voltam velük :)
    Onnan tudom biztosra, hogy a kólától volt, hogy azóta nem ittam olyat, és ezek, de hasonló tünetek sem sújtottak az eltelt időben.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>