“911, what’s your emergency?” – 2. rész

Folytatás (klikk az előző részhez)

Megérkeztem a keleti partra szombaton délután és végre újra találkoztam a családdal. Nagyon jó érzés volt újra látni őket, mert nem is olyan sokkal azelőtt azt hittem erre már nem lesz módom. Az örömöt tompította, hogy folyton az járt a fejemben, vajon mi is lehet a bajom. Gondolom nem meglepő, hogy ilyenkor akarva akaratlanul mindenfélét észreveszünk magunkon és agyunk kombinálni kezd mindenen, amire normális esetben oda sem figyelnénk. A legfurcsább számomra az volt, hogy nagyon fáradtnak éreztem magam a baleset óta, szinte a nap minden szakaszában és minden testhelyzetben el tudtam volna aludni, ami rám nem igazán jellemző. Gondoltam, idegi fáradtság, de inkább csak reméltem. Gézával, a háziorvosommal vasárnap beszéltünk és ő elintézett nekem minden vizsgálatot keddre, merthogy ünnepnap volt hétfőn. (Azóta is hálás vagyok neki, hogy ennyi mindent el tudott intézni ilyen rövid idő alatt.)

Kedd és szerda gyakorlatilag tesztekkel és vizsgálatokkal telt. Bár nem emlékszem pontosan minden részletre, de a rutin EKG, vér- és vizeletminták után szerdára egy kardiológushoz kaptam beutalót, aki először is egy szív ultrahang vizsgálatot kért. A dolog iróniája, hogy éppen kardiovaszkuláris téren dolgozok, úgyhogy kíváncsian vártam a hóhér akasztását. Az ultrahang semmi nagyobb elváltozást nem mutatott, a szívbillentyűim is rendben voltak, így még nem kell kérnem egyet ingyen a cégtől. Aztán jött a stressz teszt, amiről bővebben itt olvashatsz ha érdekel. Röviden, ez a teszt a legkevésbé invazív módon tud információt adni a szív állapotáról illetve annak tűrőképességéről. A futópadon “világrekordot” futottam, a százhatvan per perces pulzusnál sem dőltem ki, így mentünk tovább a nukleáris stressz tesztre. Ez már izgalmasabb volt, ahogy a neve is sugallja. Ezen a teszten egy radioaktív anyagot fecskendeznek be, majd annak egyenletes vagy nem egyenletes eloszlása – először nyugalmi állapotban majd futás közben – a szívben információt ad az orvosnak arra nézve, hogy a szív melyik része nem kap vért. Megcsináltam ezt is, de az eredmény nem volt azonnal kész így mondták menjek haza. “Sugárzó” mosollyal ültem be Anikó mellé az autóba és meséltem neki, hogy úgy tűnik semmi gond nincs. Nem telik el fél óra, még haza sem érünk, amikor megcsörren a mobilom a kocsiban. A telefon másik végén a kardiológus, aki akkor kapta meg az összes teszt eredményét. Mondta, hogy a futás közbeni nukleáris stressz teszt eredménye arra utal, hogy a szívem egy része nem kap vért, így ne is menjek haza, hanem egyből menjek be egy kórházba, amit ő már ki is nézett és másnap ott majd csinálnak egy sokkal pontosabb és megbízhatóbb tesztet, ami több információt ad majd nekik, hogy mi is lehet a gond. Hát nem erre a hírre vártam. Már kezdtem megnyugodni, hogy minden rendben van, de itt minden kezdődött elölről. Nem értettem.

Mindegy, ez van. Irány haza. Összekészítettük a kórházi szerelést és irány a sürgősségi osztály, az “ER“. New Jersey egyik legjobb kórházába kellett mennem, tudtam, hogy jó kezekben leszek, de hogy mennyi ideig tart míg a jó kezekig elérek azt nem. Mondanom sem kell az ER ugyanolyan volt mint a filmekben. Percenként jöttek a furcsábbnál furcsább esetek, köztük a negyedik emeletről kiesett csecsemővel meg a megerőszakolt tinédzserrel. Hajnal fél kettőig néztem itt élőben a Vészhelyzetet mire kaptam egy rendes kórházi ágyat. Másnap reggel kellett volna a szívkatéteres érfestésnek megtörténnie, de abból nem lett semmi, mert nem fértem már be a műtéti tervbe. Hozzáteszem, jogosan, mert rengeteg szívinfarktusos beteget hoztak be aznap. A kardiológus úgy döntött, hogy addig is megpróbálkozik egy másik teszttel az ún. „Asztal-döntővel” (tilt table). Ezt már kollégája egy elektrofiziológus végezte. Ez egy nagyon érdekes teszt, ha nem kórházban lenne az ember, azt hinné, hogy vagy valamiféle emberkísérletnek a része vagy az 1984 című filmet nézi ugyanis a beteget egy dönthető asztalhoz kötik ki, szó szerint. Odaerősítik egy felállított speciális asztalhoz (értsd az asztallap függőlegesen van a hát mögött), teleteszik a testét drótokkal és mindenféle külső inger nélkül hagyják állni hosszú ideig, majd várják, hogy elájul-e. Jobban mondva nem ájul el azaz nem esik össze, hanem csak egész egyszerűen eszméletét veszti merthogy összeesni nem tud, hisz annyira szorosan oda van kötve az asztalhoz. Ha ez megtörtént, akkor gyorsan vízszintesbe hozzák az asztalt és ezzel a vér ismét visszaáramlik az agyba, így a beteg visszanyeri eszméletét. “Eszméletlen” vizsgálat, nem?

Ez a furcsa teszt az eszméletvesztés, latinul a syncope okát segíthet megfejteni. Ugyanis az én esetemben a nagy kérdés, hogy mi is váltotta ki nálam a vezetés közbeni eszméletvesztést. Millió oka lehet, de az orvosaim, főleg a pozitív stressz teszt eredményének fényében már csak kardiológiai okokra gyanakodtak. A másik, és talán leggyakoribb ok az eszméletvesztésre a vasovagal syncope. Nem kezdek bele ennek az unalmas és érthetetlen tudományos leírásához többek között azért sem, mert én sem tudnám jól elmagyarázni. Helyette itt van egy példa, ami szerintem mindenkinek segít megérteni, hogy mi is az a vasovagal syncope. Biztos emlékszel, mikor iskolások voltunk (vagy mikor katonák) és sokat kellett egy helyben vigyázzban állni. Akkor egy-két gyerek vagy katona mindig elájult, kidőlt a sorból. Na ez a vasovagal syncope. És ez a furcsa teszt ezt próbálja reprodukálni, azaz kideríteni, hogy csak ez az az ok, vagy netán valami más, esetleg egy súlyosabb kardiovaszkuláris probléma, mint az arythmia, ami szintén okozhat eszméletvesztést.

Nos engem lekötöztek az asztalhoz, rám kötötték az EKG-t meg egy-két drótot. Kezdődött a teszt. A dokik mondták, hogy bár ott lesznek a szobában, de elbújnak majd és nem fognak hozzám szólni, mert ez is a teszt része. Én nagyon magabiztos voltam. Soha nem ájultam még el, se gyerekkoromban, se a katonaságnál így rutin feladatnak gondoltam mint a futópados stressz tesztet. “Bring it on!”, mondtam a dokinak és már kezdtük is. Ott álltam a szobában, és mivel a fejem is le volt rögzítve, csak előre tudtam nézni. Szemmagasságban egy spanyol nyelvű használati utasítás volt, amit legalább ötvenszer elolvastam, és a tizedik percre már kezdtem kívülről fújni annak első pár mondatát. Simán bírtam a próbát és még spanyolul is megtanultam. Minden jól alakult. Még annyit mielőtt folytatom, hogy a dokik előtte elmondták, hogy az utóbbi 6 hónapban, az általuk együttesen tesztelt betegek mindegyike megbukott (értsd elájult). Na én emiatt csak azért is be akartam bizonyítani, hogy nálam ez a sorozat megszakad. Tévedtem. Húsz perc elteltével kezdtem elgyengülni, pár perc múlva hasonlóan rosszul voltam mint a kocsiban mielőtt a telefonhoz nyúltam volna. Olyannyira, hogy szóltam a dokiknak, hogy hagyjuk abba. Az egyik felállt, de nem csinált semmit csak engem meg a műszereket nézte, miközben én könyörögtem neki, hogy hagyjuk már abba, de nem hagyta. A “náci” csak folytatta és természetesen megint filmszakadás lett a vége. Azonnal vízszintesbe hozták az asztalt és belém engedtek másfél liter fiziológiás sóoldatot 2 perc alatt intravénásan. Hatott, mert egyből magamhoz tértem.

Gondoltam, hogy akkor jó nyomon járunk és talán megvan az ok, így már nem kell érfestésre sem mennem majd. Ezzel ellentétben, a kép az orvosoknak egyre zavarosabb lett. Nem értették a helyzetet. Kocsiban ülve nem szoktak az emberek vasovagal syncopet produkálni. A pozitív stressz teszt miatt pedig jogilag nem engedhettek el egy érfestés nélkül. Mondták várjak türelmesen, majd estére lesz hely. Pontban éjjel mondták, hogy már nem lesz érfestés aznap, majd kora reggel velem kezdenek.

korhaz

Így is lett. Az egész érfestéses vizsgálatról annyit, hogy én pont ezen a területen dolgoztam 16 évig mielőtt céget váltottam volna. A műtősökkel jót beszélgettünk korábbi cégemről és helyi képviselőinkről. Kérdeztem milyen katéterekkel fognak engem vizsgálni és próbáltam az általam jobbnak tartottakat ajánlani. Sikertelenül. A doki jött és 15 perc alatt megfestette a koszorúereimet. Ez egy rendkívül fájdalommentes beavatkozás és közben én is néztem a koronáriáimat. Ha már láttál ilyet, akkor tudod, hogy egy másodperc alatt kirajzolódik a teljes érpálya. Vagy nem. Ez utóbbi esetben érelzáródás jobbik esetben csak érszűkület van. A stressz tesztem miatt az előbbire gyanakodtak. Az a másodperc nekem az örökkévalóság volt. Jött a forró festék a testembe, aztán felnéztem a monitorra, utána a dokira, ő vissza rám és mosolygott: Jobb koronária gyönyörű. Két perc múlva ugyanezt eljátszottuk a bal koszorúérrel is és már kész is volt a beavatkozás. Ezek szerint a nukleáris stressz teszt fals-pozitív volt, ami megesik. Na, akkor a doki az arythmiára gyanakodott és másnap jött életem egyik legborzasztóbb beavatkozása.

Az elektrofiziológiai vizsgálat lényege, hogy mesterségesen próbálnak arythmiát azaz egyenetlen szívverést vagy a szívverés leállást produkálni. A legfőbb ellenségemnek sem kívánom ezt a tesztet. Nem azért mert fáj. Bekábítóztak és mondták, hogy innentől ne izguljak, egy kicsit furcsa lesz, mert ők fogják irányítani a szívverésemet. A kábítótól nem sokat értettem mit is magyaráztak, de amikor fekvő helyzetben hirtelen úgy dobogott a szívem, mintha egy sprintet futottam volna, akkor már leesett. Ekkor kérdeztem meddig fog ez tartani, mire ők mondták, hogy még úgy kilencven percig. Mire én még egy adag kábítót kértem, de nem sokat ért. Szinte minden pillanatban össze vissza vert a szívem és mint később kiderült, várták mikor dőlök ki. Túléltem anélkül, hogy mesterségesen tudtak volna szívritmus leállást produkálni.

A tesztet követően orvosaimon ugyanazt a tanácstalanságot láttam mint a rendőrökön miután megfújtam a szondát. De akkor mi van ezzel az ürgével? Azt nem tudták megmondani illetve nem tudtam meg, de legalább kizártak egy sor lehetőséget. A vasovagal syncope volt számukra a legbiztosabb diagnózis, de abban egyetértettek, hogy vezetés közben ennek a lehetősége szinte kizárt. Így elengedtek, de csak azért mert jogilag tisztának érezték magukat, őket nem lehetett már felelősségre vonni (liability), ami egy fontos szempont Amerikában, de erről majd egy másik szösszenetben írok bővebben később. Magyarul, már nem voltam életveszélyben. Legalábbis nem kardiovaszkuláris okok miatt. Az világos volt, hogy nagyon alacsony a vérnyomásom, ami megmagyarázta az állandó fáradtságot. Ennél többre nem jutottunk.

Péntek éjjel hazamentem a kórházból és vasárnap már utaztam is vissza a nyugati partra kicsit megnyugodva, bár titkon mindig ott motoszkált az agyamban, hogy mi van ha még egyszer ugyanez megtörténik velem?

Megtörtént, de erről, meg, hogy mi is volt az ok, majd a következő és egyben utolsó részben mesélek. Reklám után vissza jövünk!

Klikk a következő részhez

 

Visszakövetések

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>