“911, what’s your emergency?” – 3. rész

Folytatás (klikk az előző részhez)

Visszaérkeztem a nyugati partra és folytattam mindent ott ahol abbahagytam, de már semmi nem volt ugyanaz. Az első pár napban még vezetni is alig mertem. Természetesen sosem hagyott nyugodni, hogy nem találtuk meg az igazi okot. Viszont az élet ment tovább, teltek a napok majd jött a szokásos nyári családi rutinunk is. Magyarországra mentünk Júliusban. Ők maradtak ott Augusztus közepéig, én meg vissza Kaliforniába.

Augusztus közepén, tehát két és fél hónappal és pár ezer dollár ellenértékű kórházi számlákkal a baleset után, a kollégákkal megint úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egyet iszogatni meg dumálni. Ugyanabba a bárba mentünk mint Májusban. Ezúttal kértem egy Corona light sört és előételnek kihoztak egy jó adag főzött sós edamame babot. (lásd a lenti képet)

Gyakorlatilag nem sokban különbözik első ránézésre a magyar zöld borsótól. Viszont más az íze, megfőzve és megsózva kifejezetten jó csipegetni. Nagyon jó kis távol-keleti étel különlegesség. Pár perc múlva azonban kezdtem nagyon gyengének érezni magam. Ugyanazt éreztem, mint amikor a kocsiban ültem. Szóltam is a kollégámnak, hogy szarul vagyok és figyeljen rám. Sok ideje nem volt figyelgetni, mert nemsokkal később bejelentettem, hogy én akkor most lefekszek a földre különben elájulok. Így is történt. A bár kellős közepén az asztal mellett lefeküdtem és ezzel elkerültem az eszméletvesztést. Továbbra is szarul voltam, de maradt még elég vér a fejemben. Feltettem a lábam, amit a doki is ajánlott, hogy minél hamarabb kapjon az agyam vért. Nem telt el öt perc és a mentők már kint is voltak. Megmérték a vérnyomásomat a földön, ami 70 volt. Amikor az “asztal döntögetős” teszten elájultam, akkor ennél sokkal kevesebb volt, úgyhogy tudtam hamar jobban leszek. A dokik mondták, hogy akkor most visznek a kórházba. Én kértem őket, hogy adjanak még pár percet és majd mérjük meg újra, mert kezdek jobban lenni. Nem örültek, de gondolták, úgysem változik drámaian a helyzet pár perc alatt. Igazam lett már 90-re emelkedett, de mondták, hogy ez még így is kevés, úgyhogy vinni akartak a mentőbe. Mondtam, ha a mentőben 110 lesz a vérnyomásom akkor nem megyek sehova. Nem volt kedvem, megint ugyanazt a herce-hurcát újra végigcsinálni. Megint jönnének ugyanazok a vizsgálatok és megint nem találnának semmit viszont a számlákat meg csak küldenék, hogy fizessem őket.

Kivittek hordágyon. A friss levegő sokatt dobott a közérzetemen és éreztem, hogy meglesz a 110. Beültünk a mentőbe és mértünk megint. Most már 110 volt a vérnyomásom, jól is éreztem magam. Mondtam, hogy én nem megyek sehova. Jött megint a papír, melyben kijelentettem, hogy saját felelősségemre elutasítom a kórházba szállítást. Visszamentem a bárba két lábon, a vendégek felállva, tapsolva fogadták érkezésemet. Ittam egy liter vizet, majd hazavezettem, hogy most már végleg kinyomozzam mi a franc lehet velem. Ezúttal egyedül és ingyen.

Összehasonlítottam a két incidenst és végigvettem, hogy mi volt a közös a kettő rosszullét körülménye között. Arra jutottam, hogy az egyetlen közös dolog az edamame volt. Gyorsan elővettem a számítógépet és rákerestem az edamamera. Kiderült, hogy tömény szója. Szója allergiáról már hallottam, de olyat még nem, hogy valaki eszméletét vesztette tőle. Tovább kutattam és valami nagyon érdékeset találtam. Bár nagyon ritkán fordul elő, de a szója allergia akár leállíthatja az egész kardiovaszkuláris rendszert azzal, hogy leviszi a vérnyomást pillanatok alatt és a beteg így elájul. Ezt az extrém allergiás reakciót anaphylactic shocknak hívják. Nos, akkor ezt ingyen egy óra alatt a GOOGLE segítségével kiderítettem. Akkor már csak az volt a kérdés, hogy hogy bizonyítom be. Másnap kértem egy időpontot az allergiológustól, aki egy rutin bőrteszttel megállapította, hogy allergiás vagyok a szója babra. Hát azt az örömöt nem tudom leírni, mikor az orvos közölte a hírt. Szerintem úgy még senki nem örült allergiának mint én. A doki mondta, kerüljem a szója babos ételeket, de ha lehet a szóját is mert sosem lehet tudni, jobb elkerülni megint egy eszméletvesztést. Hát akkor ennek a végére jártunk. Akkor majd kerüljük a szója babot a jövőben, ezzel nem lesz gond gondoltam.

A család Augusztus közepén visszaérkezett Magyarországról és éltük tovább a hétköznapjainkat a nyugati parton. Beköltöztünk a házunkba is végre. Az utolsó dolog, amit még el kellett intézni az a jogosítvány volt. Anikóval együtt elmentünk az elméleti tesztre. (Tudni kell, hogy itt nem fogadják el automatikusan a más államban megszerzett jogosítványt. Mivel vannak apróbb eltérések a kreszben államonként, az elméleti részt minden új lakónak el kell sajátítani és ahhoz, hogy jogosítványt kapjon, tesztet kell írni.) Kitöltöttük a jelentkezési lapokat és vártuk, hogy szólítsanak a tesztre. Anikó simán kitöltötte a jelentkezési adatlapot és már ment is a tesztre, de engem csak nem akartak szólítani. Egy óra múlva végre szólítanak. Gondoltam, most már én jövök tesztet írni, de rosszul gondoltam. A hivatalnok átadott egy telefonszámot és mondta, hogy hívjam fel. Kérdeztem miért, de nem válaszolt. Furcsa volt a szituáció. Mint amikor valaki nem akar valamit hangosan mondani mások előtt mert az a kérdezőnek lenne kellemetlen. Erősködtem, de ő csak nem mondta meg mi az a szám és miért kell felhívnom.

Nem volt mit tenni, felhívtam. Kiderült, ez a társadalomra veszélyes vezetőkre kialakított speciális esetek osztályának a száma volt. Egy órán keresztül beszéltem körülbelül három különböző diszpécserrel, merthogy az esetem abban különbözött a többitől, hogy nem helyi ügyként kezelték (New Jersey jogosítvánnyal történt a baleset Kalifoniában). Mindenki egy másik számot adott, mert sehova sem tartoztam, Már nem New Jersey de még nem Kalifornia. Mondtam, hogy én értem a dilemmát, és szívesen segítek megoldani, csak végre tudjam már mit kell csinálni és kit kell felhívni. Erre nem tudtak válaszolni, csak azt hajtogatták, hogy az ügy nem hozzájuk tartozik. Ők csak annyit láttak a rendszerben, hogy eszméletlenül okoztam a balesetet és ez veszélyes. Beskatulyáztak, és bár próbáltam magam kimagyarázni, esélyem sem volt a telefonban. A szörnyű az egészben az volt, hogy emiatt még az elméleti tesztet sem akarták megengedni, hogy megcsináljam. Újabb félóra telefonálás után, nagynehezen elértem, hogy legalább a tesztet megírhassam. Örültem, mert gondoltam, ha majd végre megmondják hova kell majd mennem, az allergiológus igazolásával ki tudom magyarázni magam később, amikor megakasztják a jogosítvány kiadását. Nem volt szükség rá. Egy hét múlva, óriási meglepetésünkre, megjött mindkettőnk jogosítványa a postán. Hát ennyire működik a kaliforniai rendszer ami miatt azóta is “rettegésben” tartom a kaliforniai utas és gyalogos társadalmat.

Hát ez volt az én 911-es történetem, sztorinak jó elmesélni, de megélni kevésbé.

Utoljára még annyit, hogy azóta még kétszer fogtam padlót. Egyszer feleségem “mérgezett” meg szójabab alapú sütivel, utána pedig a barátaink hoztak egy fagyitortát, ami mint kiderült szintén szójabab alapú volt. Mindkettőt már szinte runtinszerűen abszolváltam. Azóta egy kicsit jobban nézzük az összetevőket, nehogy megint hívni kelljen a 911-et…

U.I.

Ha tetszett és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor légyszíves lájkold a blog facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

Köszönettel, a Prérifarkas…

 

Visszakövetések

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>