Színcápa

Akin van narancssárga szín, az átmehet

Emlékszel erre a játékra valamikor a hetvenes évekből?. Ha nem, vagy későbbi évjáratú vagy, akkor itt egy rövid leírás gyerekkorom egyik kedvenc játékáról.

Egyik sorban felállnak a gyerekek, akiknek majd át kell jutni a másik oldalra anélkül, hogy a színcápa (az egyik kiválasztott gyerek) meg ne fogja. A színcápa háttal állva a gyereksornak, kitalál egy színt és bemondja azt a gyerekeknek, majd megfordul a gyereksor felé.  Akin van olyan szín, az simán “átúszhat” a másik oldalra. Viszont akin nincs olyan szín, akkor annak – miután a többiek átúsztak – át kell futnia úgy, hogy a színcápa el ne kapja, mert különben ő lesz a következő színcápa.

Elég egyszerű gyerek játék az átkosból, de melyik nem volt az. Akkor még nem tudtam, hogy miért szerettük annyira. Csak uszkve negyven évvel később, idén nyáron jöttem rá mi is volt a lelke ennek a játéknak.

Mint minden rendes szülő, főleg azok, akik valamiféle misztikus nosztalgiával tekintenek gyerekkorukra, megpróbálja megszerettetni valamelyik kedvenc elfoglaltságát gyerekeivel. Több kevesebb sikerrel.  Gondolom, mindenkinek megvan a maga története a adjkirálykatonával, a számháborúval meg a többi játékkal. Nekem ez a történetem a színcápával meg a kilenc éves lányommal.

Mindig próbáltam neki elmagyarázni, hogy mi mennyire szerettük a színcápát annak idején, mert semmi nem kellett hozzá, megkockáztatom, még tehetség sem. Emmát ez kevésbé érdekelte, viszont annál inkább tetszett neki a játék, minél többet próbáltuk eljátszani együtt a családban, Örültem neki, mert manapság ebben a felgyorsult világban nagyon nehéz olyan játékot találni, ami egyszerű és nem akció alapú de leköti a gyereket. Nos, a színcápa bejött Emmánal, konstatáltam apai örömmel. Igen ám, csakhogy ezt a játékot sokan érdemes játszani. A nyáron, amikor hazalátogattunk, egy viszonylag nagyobb létszámú baráti összejövetelen bedobtam az ötletet a gyerekeknek, akik nagyon élvezték, még azok is akik akkor ismerték meg. Igen ám, de nem telt el 10 perc, és a gyerekeket már nem érdekelte a színcápa. Nem értettem. Mi a gond? Miért nem folytatják? Mindig arra gondoltam, hogy ezt mi éveken keresztül játszottuk sokszor órákon át, és valahogy sosem tudtuk megunni. Általában sosem hagy nyugodni a kudarc, most sem. Utána kell járni, meg kell érteni, miért hagyták abba, miért nem játszottak többet a gyerekek a színcápával. Nem érdekelt volna annyira az ok, ha nem láttam volna hogy mennyire szeretik a gyerekek a játékot az elején. Agyaltam. Valami nem stimmel, valami nem ugyanaz mint volt. De mi lehet az?

Aztán később rájöttem. Ez a játék a hetvenes évek (a szocializmus) “esélyegyenlőségéről” szólt. Semmilyen eszköz, kiegészítő nem kellett hozzá. Mindenki csak kiment a játszótérre és már kezdődhetett is. Mindenkin hasonló ruha volt vagy legalábbis jól ismertük egymás ruháit, mert nem volt sok senkinek. Általában alapszíneket mondtak be a színcápák akkor, mert azok akkor bőven nyerőnek bizonyultak. Hétvégén, amikor egy kicsit máshogy öltöztettek minket mint a hétköznapokon, akkor gyakrabban fordult elő, hogy más színekkel is bepróbálkoztunk. A legvadabb színre, amire mint színcápa vissza tudok emlékezni a hupi-lila volt, valószínűleg a törpék miatt. Egy biztos, a narancssárga vagy a rózsaszín biztos színválasztás volt bármelyik színcápának annak idején.

Nos, a narancssárga és rózsaszín – és tegyük hozzá gyorsan hála Istennek – mára már nem nyerő választás egyik színcápának sem. Visszagondoltam a baráti összejövetelre meg a hetvenes évekre, és mintha egy színes képet tettem volna le egy fekete-fehér fénykép mellé. Emmáék mostani ruhájukon a szivárvány minden színe megtalálható, mi meg örültünk ha egyszerre volt rajtunk a zöld-fehér Tisza cipő, fehér ing, meg az elmaradhatatlan sötétkék iskolaköpeny. Igazi színkavalkád a hetvenes évekből.

Ez az! Végre megvan az ok. Csak rájöttem.

U.I.

Ha tetszett és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor légyszíves lájkold a blog facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

Köszönettel, a Prérifarkas…

 

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>