Tükröm-tükröm mondd meg nékem, milyenek az amerikaiak felétek?

Tavaly Novemberben olvastam egy érdekes cikket az Indexen, melyben Magyarországon élő külföldiek fejtették ki véleményüket a magyarokról, azok jó, rossz és különös szokásairól ott tartózkodásuk ideje alatt szerzett tapasztalataik alapján. Volt benne sok olyan dolog, amit mi magyarok vita nélkül elismerünk. Voltak olyanok is amiket jónak vagy rossznak tartanak rólunk, de megemlítettek olyan szokást is, amire – legalábbis én – sosem gondoltam volna, hogy furcsa vagy éppen zavaró a külföldiek szemében. A cikkből egy ilyen dolog nagyon megragadt bennem, az pedig az orrszívás és orrfújás esete Magyarországon. Az írás szerint az otthon élő külföldiek saját hazájukban állítólag bátran szívják orrukat, ha az elcsöppen. Teljesen természetes számukra a probléma ilyetén megoldása, és döbbenten veszik tudomásul, hogy a magyarok megvető szemekkel néznek rájuk, ha ezen szokásukat Magyarországon is szeretnék tovább gyakorolni. Ezt még nagyjából értem is, de számomra az igazi meglepetés az orrfújásos megfigyelésnél érkezett el. Ők úgy látják, hogy a magyarok igen gyakran és büszkén fújják az orrukat zsebkendőikkel minden lehető szituációban, legyen az privát vagy akár publikus közeg. Számukra pedig az orrszívással ellentétben a kifejezetten „rivalkodónak” tűnő állandó orrfújás a nagyon megdöbbentő. Mivel én is nagy orrfújó vagyok, és én is kaptam egy két értetlenkedő pillantást emiatt Amerikában, ezért azóta jómagam is inkább elvonulva “trombitálok” ha közösségben úgy hozza a szükséglet.

De pont ez a példa, adta az ihletet arra, hogy utánajárjak, vajon milyennek tűnnek az amerikaiak Amerikában külföldi szemmel, egész pontosan magyar szemmel, vagy még pontosabban Farkasszemmel. Előrebocsátom, nem célom az amerikaiak kigúnyolása, ahogy az Index cikke sem alázta meg a magyarokat. Csupán tükröt állítok nekik, amolyan Farkas tükröt, melybe valószínű hogy ők sohasem fognak belenézni és feltételezem, hogy nem is érdekelné őket az én kis tükröm…

 

Tükröm-tükröm mondd meg nékem, hogy miért mosolyogtok még akkor is, amikor nem kéne?

Gondolom a fényképezések előtti „Cheeeeeeeeeeeeeese” effektus mindenkinek megvan valamelyik amerikai filmből. Gyermekeim az élő példái ennek a tipikus amerikai jelenségnek, mert amikor előkerül egy fényképezőgép már-már pavlovi reflexszerűen húzzák szét szájukat amíg a kép el nem készül. A legaranyosabb az egészben, amikor valamilyen oknál fogva a fénykép nem azonnal, hanem percekig készül a beállítások vagy egész egyszerűen valami bénáskodás miatt. Nos, ekkor az amerikaiak valami emberfeletti energiával tudják a mosolyt az arcra fagyasztani arra az időre, amíg a fénykép el nem készül. Kifejezetten keresem ezeket az alkalmakat és sokszor észre sem veszem, hogy a mosoly már az én arcomra is odafagyott.

A fenti alkalmi példán túl egyébként a mindennapi életben az amerikaiak mihelyt megteremtették a szemkontaktust, állandóan rámosolyognak a másikra, legyen az egy közeli barát, családtag sőt akkor is, ha az éppen csak egy szembejövő ismeretlen járókelő. Az amerikai kultúrában a szemkontaktus, mint ahogy ezt már korábban ecseteltem, és az azzal gyakran együtt járó  mosolygás, a köszöntés egyik bevett vagy – és igen jól hallod –  “elvárt” formája. Oly annyira, hogyha nem mosolyogsz a másikra (vagy vissza), rögtön elindul fantáziájuk arról, hogy mi is lehet a bajunk. Ha pedig visszamosolyogsz, sokan még rád is köszönnek egy gyors hello-val, bár ez még nem jelenti feltétlenül azt, hogy az illető beszélni is akar veled. Talán ez az egyik legszembeötlőbb jelenség minden magyar vendégünknek, aki először jár az USA-ban.

 l-I-told-her-to-say-cheese

Tükröm-tükröm mondd meg nékem, hogy miért szerettek olyan slamposan öltözni a nap minden percében?

Nem vagyok biztos, hogy a slampos a legmegfelelőbb jelző arra amire itt gondolok, de jobbat nem tudtam kitalálni amikor azt látom, hogy alkalomtól, éghajlattól, időjárástól, napszaktól sőt még sokszor kontinenstől is függetlenül az átlag amerikai a következő szerelést (outfit) veszi fel a hét szinte minden napján: Cipőnek egy jobbára agyon kopott edzőcipő (sneaker) az első választás, többnyire praktikus (értsd kényelmes) okok miatt. Ha tényleg kicsit ki kell öltözni, akkor jön a jó kis makkos cipő. Aztán jön az elmaradhatatlan farmer nadrág vagy még inkább a bermuda nadrág, hozzá egy többnyire XXL-es póló, amin többnyire valamilyen hazafias jelkép vagy felirat látható. Ha éppen az nem, akkor helyette egy egyetemi vagy college embléma van rajta, hogy mindenki tudja hova is járt az illető. Gyakran az egyetem kedvenc sport csapata illetve logója is feltűnik az öltözéken. A sportnál maradva, többnyire a baseball sapka zárja sort és teszi teljessé az átlag amerikairól kialakult “tükörképet”.

 ladies

Tükröm-tükröm mondd meg nékem, hogy miért szerettek kávét inni úton útfélen?

Az átlag európai és magyar általában megadja a kellő módját és “tiszteletet” a kávézásnak és jobbára leül egy kávézóban vagy otthonában, hogy úgy kortyolja el a maga kis eszpresszóját. Sokaknak ez egy igazi rituálé és értetlenkedve nézik, hogy az amerikaiak nemhogy nem isznak presszó kávét, hanem inkább mozgásban (on the go), hol séta közben, hol pedig vezetés közben vagy közlekedési eszközön fogyasztják el hosszú kávéjukat. Nekik az a kávé rituáléjuk, merthogy az egész amerikai nép mozgásban van és fogyasztani akkor is kell.

 12524-org

Tükröm-tükröm mondd meg nékem, hogy miért nem tudtok késsel villával enni szépen?

Nem tudom miért de az átlag amerikai étkezési kultúrája megragadt egy szinten, valahol ott, ahol a magyar gyerekek elkezdik. Egész egyszerűen zavarba hozza őket a kés és a villa szinkronban való mozgatása azaz az étel mindkét evőeszközzel való elfogyasztása. A haladóbbak legalább megpróbálják. Hasonlóan hétéves fiam stílusához a villát megmarkolva, egész egyszerűen ledöfik a húst, és ezzel egy-időben a másik kezükben lévő késsel apróra vágják azt a villa körül. Majd amikor a húst szépen kikockázták, a kést szépen félretéve – hogy ne zavarjon – a villával felszúrva, egyenként pusztítják el a kiporciózott húskockákat. A többsége azonban nem komplikálja ennyire. Elég nekik a villa, amit késként használva, oldalával reszelő mozdulatokat végezve mintegy kifárasztják a húst és többnyire pár perc reszelés után a levált és alaposan megtépázott húsdarabokat ugyanazon villával ledöfve jóízűen elfogyasztják. Priceless….

cuttingfork in hand

porkroast

Tükröm-tükröm mondd meg nékem, hogy miért vagytok olyan puritán népek?

A magyarok többsége megrökönyödik azon amikor az USÁ-ban egy véletlenül kivillanó mellbimbót a Tv-ben vagy az újságban kitakarnak vagy kihomályosítanak, ugyanis a meztelenséget, (értsd a meztelen testet) az átlag amerikai tabu témaként kezeli és talán ebből kifolyólag, talán más indíttatásból, de a meztelenséget a szex-szel azonosítják errefelé. Gyakorló apaként egyébként nem bánom, hogy a hazai médiával szemben nem ömlik rám vagy gyerekeimre például Kelemen Anna sunájá (amit sokszor elég felelőtlenül a főcímlapon hagynak).

Ugyanakkor az is érdekes, hogy az amerikaiak többnyire a gyerekere hivatkozva határolódnak el a médiában tapasztalható meztelenség elől, de ha mondjuk a Tv-ben a fűrészes gyilkos levágja az áldozat fejét, az már nem olyan nagy gond, azt nézheti a gyerek. Halloweenkor meg kifejezetten ajánlott. Tudom abszurd a gondolat, de érdekelne, hogy mi lenne akkor, ha egy meztelen női testet darabolna fel egy baltás gyilkos. Vajon akkor csak az intim részeket takarnák ki?

Nemhiába a magyarok ezt is jól lekezelték, és már sokkal korábban mint az amerikaiak. Sosem felejtem el a magyar népmesék rajzfilmsorozat furfangos megoldását a gyermekek lelki egészségének megőrzésére. Emlékszel? Ami kényes terület volt, oda tettek egy csillagot. Frappáns megoldás. Azóta is a csillagokat keresem… mind hiába. És végül már csak arra lennék kíváncsi, hogy ha itt leadnák a magyar népmesék rajzfilmeket mondjuk a CARTOON NETWORKS-ön, vajon vágatlanul mennének-e le a mesefilmek, vagy kellene egy amerikai verziót készíteni szuper-sized csillagokkal, hogy minden intim részletet jól kitakarjon. Jó lenne megtudni….

folk2

U.I.

Ha tetszett és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor légyszíves lájkold a blog facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

Köszönettel, a Prérifarkas…

 

Hozzászólások

  1. Ádám mondta

    A késsel-villával evésről (illetve annak problematikájáról) olvastam egy egészen hihető magyarázatot valahol, aztán persze ki tudja…
    Bőven a gyarmati időkre vezetik vissza, illetve a gyarmatok perifériájára, ahol a közigazgatás (és a közbiztonság, lásd Vadnyugat) legalábbis gyenge volt, a kés pedig egyszerre evőeszköz és fegyver. Ember embernek farkasa volt (hogy stílszerűen éljek ezzel a közhellyel), tehát ha valakinek túl sokat volt a kése a kezében, az veszélyesnek minősült – és így is bántak vele, bizalmatlanul. Így lett szokás az, hogy a kést csak a lehető legszükségesebb időre, az étel felszeletelése során vették kézbe, aztán gyorsan le is tették, a kölcsönös bizalom erősítésére (“megbízom benned, hogy nem támadsz, és én sem tartom a kezemben a fegyveremet, mert nem forgatok a fejemben semmi rossz szándékot, tehát te is megbízhatsz bennem”). Aztán így maradt, mint az amerikai mértékegység-rendszer a mérfölddel meg a Fahrenheittel…

    Kedves Prérifarkas, kiváló a blogod, rendkívül olvasmányos, szórakoztató és informatív. Találkoztam már írásoddal egy gyűjtőblogon (most nem jut eszembe a neve, a világon mindenfelé írnak bele az emberek, és nem a Határátkelő az), de erre csak most találtam rá, és mivel októberben vándorlok ki Kaliforniába (éljen a Diversity Visa Lottery által biztosított lehetőség!), ki is fogom olvasni gyorsan, hogy ennyivel is több információval rendelkezzek addigra.

    Üdv,
    Ádám

    • Prérifarkas mondta

      Köszi a visszajelzést és az érdekes mellék-információt a kés használatáról, majd én is utánanézek, érdekes…

      Gratulálok a lottónyereményhez! Sok sikert Kaliforniában!

  2. Sajtipajti mondta

    Kedves Prérifarkas!

    Bár már több, mint 20 évvel ezelőtt töltöttem először pár hónapot Floridában, másodszor kb fél évet a keleti part több városában, de az írásaid nyomán eleven emlékek jönnek elő a kint tapasztalt “furcsaságok” kapcsán.
    Felkészületlen kamaszként értetlenül álltam az általad leírtakkal szemben. Orrfújás, kés és villa használat, vagy éppen a társaságok tagjainak random összeállítása. ŐK csodálkozva nézték, hogy egy kamasz késsel-villával eszik, én visszacsodálkoztam, hogy egy társaságban miképp fér meg együtt egy orvos, egy tűzoltó, egy biztonsági őr, és egy autószerelő- ex vietnámi veterán. A véleményem vélül abban kristályosodott ki, hogy a témák alapos lekorlátozása a sportra, a pecázásra, és az autókra kizárja, hogy felszínre kerüljenek az esetleges “tartalmi” külöbségek.
    A vallások szabadon kezelése és értelmezése szintén meglepő volt kint. POP koncert a baptista templomban, közvetlenül kosármeccs előtt Orlando-ban, vagymassachusetts-ben a zsidó indián tábor hangulata és lelkülete, ahol 10 hetet volt szerencsém mosogatni…

    Egy szóval várom további írásaidat!

    Üdvözlettel!
    Sajtipajt

Visszakövetések

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>