Az “Amerikából jöttem, mesterségem címere: …” nevű játék eredete – 3. rész

 Folytatás (klikkelj ide az előző részhez)

A visszavándorlók fogadtatása

Kimondatlanul ugyan de az akkori magyar kormányok, a kezdeti szakaszban kifejezetten üdvözölték a kivándorlás folyamatát, mert az egy sor nagyon súlyos társadalmi problémát oldott meg helyettük és még pénzbe sem került. Mivel eleinte a felvidéki Tótok indultak útra, így még a nemzetiségi feszültségek egyik levezetési módjaként is tekintettek a kivándorlásra. Bár hivatalosan sosem ösztönözték állampolgáraikat beleértve a nem kevés nemzetiségit, a kormányhű újságok publicisztikái révén a kormányok informálisan azért segítettek még színesebbé és vonzóbbá beállítani az amerikai álmot. Az újságírók eleinte előszeretettel járták a kivándorlás legérintettebb régióit és szorgosan gyűjtögették a hazatérők anekdotáit, majd megszűrve azokat egyre több és több sikersztorit közöltek a céljukat elérő – majd újra elinduló – vándormadarakról.

Amerikás paraszt

A meggazdagodást taglaló történetek mellett visszatérő motívum volt ezekben a publicisztikákban a parasztok új mesterségeinek Amerikában történt elsajátítása is. Annál is inkább mert többek között ettől is remélték, hogy az amerikai “ipari tanulmányút“ majd felpörgeti a magyar iparosodást azáltal, hogy a hazatérők egyre gyorsabban váltanak majd ipari állásra az agrárium helyett. Az új mesterség kitanulásának motívuma a kivándorlás kezdetének publicisztikájában azonban még nem kapott akkora hangsúlyt mint később, amikor a kormányok és az igazi vesztesek, a vármegyék valamint a napszámosok nélkül maradt felvidéki földesurak kezdtek egyre jobban ráébredni a kivándorlási folyamat negatív egyenlegére.

Az Amerikából jöttem, mesterségem címere játék eredete.

A vármegyei érdekcsoportokon kívül, a magyar kormányt talán a világkiállítást követő “pangás” és gazdasági megtorpanás vette rá a századfordulót követően, hogy korábbi, szemet hunyó, támogató politikáját némiképp megváltoztassa. Igen ám, csakhogy már nehéz volt a helyzetet kordában tartani, mert addigra már több mint százezren keltek útra évente. Szinte lehetetlen volt a fellelkesült peremvidéki lakosságot hirtelen maradásra bírni. Pedig ötlet volt bőven. Íme egy a sok közül.

“Az amerikai magyar nagykövet szerint, hatékonyan szolgálná a kívánt czélt az is, ha otthon a papok a vasárnapi praedicatio alkalmával ismertetnék azokat a szempontokat és szabályokat, amelyek szerint bírálják meg az Egyesült-Államokba bevándorlók bebocsátását. Hozzák a papok a nép tudomására, hogy az Egyesült-Államok egyáltalában nem tartják tárva-nyitva a kapujukat; tehát a kivándorolni szándékozók érdekében kívánatos, hogy mielőtt elkótyavetélik mindenüket, csak hogy teljék a hosszú útra, győződjenek alaposan meg: nem kell-e majd visszafordulniuk az Újvilág- kapujából, anélkül, hogy ráléphettek volna az amerikai földre.”

Az ehhez hasonló ötleteken, és egy-két jobbára eredménytelen közigazgatási rendelkezésen kívül, a kormány leghatásosabb belső befolyásoló eszközei megint csak a kormányhű országos, és a helyiek által sokkal olvasottabb megyei újságok lettek. “Hirtelen” egyre több hír jelent meg az Amerikában történt magyarok munkabaleseteiről és egyúttal megnövekedett a számításaikat odaát meg nem találókról szóló cikkek száma is. Az újságoknak azonban a legnagyobb muníciót az Amerikában 1907 végén bekövetkező nagy gazdasági visszaesés adta.

Történt ugyanis, hogy az USA 1907-ben élte meg korának akkori legnagyobb válságát. Hogy mi is történt abban az évben, a játék eredetének megértéshez kevésbé fontos mint az, hogy hogyan élték meg az ottaniak, a magyarok és mi lett ennek a krachnak a következménye. Erről érdemes elolvasni ezt, az egyik magyar kivándorlókat dolgoztató által írt korabeli levelet, mert kiválóan adja vissza a válság hatását a kivándorlásra.

Cleveland O., 1907 november 19.

Mióta leveledet megkaptam, óriási dolgok történtek Amerikában, oly dolgok, melyekre senki nem volt elkészülve; az esetet legjobban úgy lehet ecsetelni, mintha te, mint a legegészségesebb ember, este lefekszel az ágyba, éjjel felkelsz s keresed a vizet, véletlenül megfogod a villanydrótot s oly csapást kapsz, hogy hetek kellenek, míg eszmélethez jutsz és kezdesz gondolkodni, hogy tulajdonképpen hol vagy; éppen úgy vagyunk mi most. Minden simán ment eddig, a munka soha még nem ment jobban, mindenki annyit keresett, amennyit akart; a munkásnép örömmámorban úszott, a pénzt úgy osztogatta, mint a gyufát vagy a fogpiszkálót, soha ily jó idő nem volt Amerikában.

Egy hét alatt ez mind megszűnt, itt a nagy krach mintha csak a varázsvessző parancsolata lett volna, a pénz egyszerre eltűnt, pénz többé nincs; a gyárak egy hét alatt lezárattak, itt amott dolgoznak, de nagyon csekély erővel. A nép ezrével vándorol vissza. Guszti naponta átlag 80 embert küld haza. Nékem a november 23-án induló Caronia hajón vagy 60 emberem lesz és pénz nincs, ezüsttel, aranynyal vagy bankóval már nem fizetnek, mind csekk. …

A nép meg van bolondulva. Nálam legalább 100 ember fordul meg mindennap tudakozódni hajójegy végett. Munka után majdnem annyi tudakozódik. Vége a jó világnak; eltűnt a pénz, eltűnt a munkai most ti örüljetek, mert megnépesedik az üres nagy Magyarország és lesz cseléd bőven olcsón, amíg a munka itt újonnan meg nem indul; akkor aztán majd eladunk nekik Prepaid siftskártyákat. A Decemberben összeülő kongresszustól várunk orvoslást….

A nép ezrével marad vissza a hajókról. Ε héten a Pannóniáról 600-an maradtak le, nékem múlt szerdán az Amerikáról lemaradt 41 utasom. A 20-án induló Zeeland hajóra 56 utasom van; nem tudom, hányan fognak lemaradni; hát még a Caroniáról?

Kézszorítással, Joe Szepessy

Ez a gazdasági krach volt az igazi fordulópont és az a külső tényező, aminek hatására 1908-ra rengeteg “tengeri vándormadár” tántorodott el eredeti céljától. Emiatt több tízezren jöttek haza többnyire üres kézzel – viszont annál több újonnan kitanult mesterséggel – a lehetőségek hazájából. És innentől eredeztethető az “Amerikából jöttem mesterségem címere:…“ játék is, bár akkor még nem tudták, hogy egy bő fél évszád múlva a visszatérők kudarcából ilyen népszerű játék válik.

A helyi újságok 1908 elejétől kezdődően ezt a fejleményt kihasználva tehát egyre több visszatérő szerencsétlen sorsáról adtak tudósítást, hogy azok majd elrettentsék a többi potenciális jövőbeni kivándorlót. Az újságírók a századforduló elején korábban már egyszer bevezetett új mesterség amerikai elsajátításának motívumához nyúltak vissza és tálalták azt, ezúttal sajátos formában 1908-tól kezdődően.

A sorstörténetekből főleg a pénztelenséget, a dollárok helyett zsebkendőkkel kitömött zsebeket, azaz a kudarcot domborították ki. Néha előszeretettel ironizáltak a kivándorlók büszkeségével is. Többségüknek ugyanis nehezére esett nyíltan a faluban elismerni, hogy eredeti céljukat nemhogy nem tudták elérni, de ráadásul még üres kézzel sokszor felhalmozott kölcsönnel tértek haza. Bár nem sok konkrét bizonyíték maradt fent, a megyei újságokban akadtak olyan cikkek is, amiben próbálták a kudarcot, a pénz sokaságának hiányát az elsajátított mesterségek számával ellensúlyozni. Ugyan voltak pozitív beállítású írások is, ezt a furcsa ellentétet azonban elsősorban ironikusan, a visszavándorlókat kigúnyolva használták.

Nehéz megmondani, hogy vajon az újságcikkek fent említett hatása miatt vagy talán attól teljesen függetlenül, de a kivándorlók hazaérkezésükkor állítólag egyre többet hivatkoztak az Újvilágban elsajátított mesterségeikre valószínűleg azért, hogy így kompenzálják küldetéseik monetáris kudarcát. A megérkezést követően a családi beszélgetések alkalmával a gyerekek, és a fiatal parasztlegények, lányok tátott szájjal hallgatták hazatérő rokonaik kissé kiszínezett amerikás történeteit, azok különféle “érdekes” munkáiról és kitanult mesterségeiről. Minél több időt töltött kint egy amerikás paraszt, annál több mesterségre tett szert és ezáltal történeteik is egyre színesebbé váltak.

Mese

Az ilyen sokszor nagyon eltúlzott történeteknél a gyerekek is egyre nehezebben tudták követni rokonaik mondókáit és megjegyezni, hogy a hazatérők éppen milyen mesterséget vagy mesterségeket is tanultak ki Amerikában. Ne feledjük, hogy – amint erről már a korábbi részben írtam – egyrészt az amerikás magyarok teljesen idegen, a magyar parasztok számára érthetetlen ún. Hunglish szavakkal írták le kinti mindennapi életüket, másrészt pedig ezen ipari mesterségek legtöbbjét az otthon maradt parasztok még hírből sem hallották, nemhogy azok gyermekeik. Hogy könnyebb legyen a gyerekeknek megérteni ezeket a teljesen új “amerikai” mesterségeket, a visszatérők nemegyszer eljátszották, elmutogatták azokat vándortársaikkal, ezáltal a gyerekeknek sokkal könnyebb volt megérteni mit is csináltak rokonaik az Újvilágban. Néhol a gyerekek kérésére ezek a “mesedélutánok” több hazatérést követő esténként is meg-megismétlődtek, és az idő múlásával valamint a kudarc elhomályosulásával ezek az újvilági mesék a kitanult mesterségekről egyre inkább játékos, vicces formát kezdtek ölteni.

Sokszor, ha nagyon újszerű mesterséget mutogattak el, segítségképpen megadták azok kezdőbetűit is. Ugyan ez valószínűleg nem sokat segített a gyerekeknek de mivel a játékba a család többi tagja is bekapcsolódott, így az másoknak néha hasznosnak bizonyult. Talán innen eredeztethető a játéknak az a verziója, mely szerint a játékot így kezdik: “Amerikából jöttem, két betűt hoztam. Mesterségem címere:..

Végül érdemes még megjegyezni, hogy – gyermekeikkel ellentétben – a visszavándorlók ezeket a “mesedélutánokat” eleinte nem játékként hanem inkább valamiféle búfelejtő elfoglaltságnak fogták fel. Amolyan kompenzációs cselekedet volt ez, hogy megkönnyebbítse (vissza)integrálódásukat a falusi társadalomba és elősegítse a visszaállást a régi megszokott paraszti életre is.

A játék kialakulása a hatvanas években

A kivándorlás – és a visszavándorlás – az I. Világháború kitörése miatt szinte elapadt, majd annak végeztével újult erőre kapott, de már nem sokáig, mert az 1921-ben és 1924-ben hozott amerikai kvótatörvények gyakorlatilag minimálisra csökkentették a magyar kivándorlók éves számát. Magyarországról az azt követő majdnem fél évszázadon keresztül mindössze évi 473 embert engedtek be hivatalosan az Egyesült Államokba. Valószínűleg a kvótatörvények hatása és a párizsi békeszerződés okozta fontosabb országos politikai problémák miatt a visszavándorlás témája hamar lecsengett a háborút követően.

Arról csak találgatni lehet, hogy vajon hogy kelt újra életre a játék a hatvanas években. Bár a játék felélesztésének céljában vannak elég éles különbségek, a kiváltó okban azonban az egymásnak homlok egyenest mondó teóriák is megegyeznek. Szinte mindenki az 1956-os forradalomra és az azzal járó elvándorlásra vezeti vissza a játék újraélesztését és ezáltal annak modern kori kezdetét. Egyes teóriák szerint a kommunista vezetés így próbálta megint csak ironikusan, sikertelennek és pénzéhesnek beállítani a hazaáruló és a Magyar Népköztársaságot elhagyó “imperialista” kivándorlókat. Ha igaz ez a teória, akkor valószínűleg az eredeti terv megvalósítása nem volt valami sikeres, mert a játék kifejezetten pozitív színezetűvé alakult a forradalom utáni évtizedben.

A másik teória szerint a forradalom leverését és az azt követő terror miatt kialakult társadalmi elkeseredettséget és az értelmiségi ellenállást enyhítendő, a kommunista vezetés egyéb más eszközök mellett, a játék újjáélesztésével és annak nem hivatalos propagandájával próbálta meg az ifjabb generáción keresztül konszolidálni az 56-osok helyzetét. Kissé zavarosak ezek az elméletek, csak annyi biztos, hogy a játék valóban az egyik legkedveltebb gyerekjátékok egyikévé vált és maradt is az átkosban, egészen a “most mutasd meg” játék megérkezéséig.

Nos ez volt a játék eredete és története. Hát ennek is utánajártunk.

Dédapám amerikai történetéről kicsit később bővebben írok majd, hogy kiderüljön végre mit is csinált, jobban mondva mit is csinálhatott Karcsi bácsi az Újvilágban. Merthogy, minden igyekezetem és erőfeszítésem ellenére csak igen kevés dokumentumra bukkantam eddig. De nem adom fel, és ha mást nem, akkor majd kitalálom Karcsi bácsi amerikás életét. “Stay tuned“…

Addig is, van még bőven mit megosztani ebből a korból, ami érdekes lehet másnak is. Rábukkantam nagyon aranyos és mulatságos amerikás magyar anekdotákra, valamint összegyűjtöttem az amerikás magyarok nyelvének, a Hunglishnak egy-két igazi gyöngyszemét is. Nemsokára megosztom ezeket is.

 U.I.

Ha tetszett ez a történet és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor légyszíves lájkold a blog facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

Ha nem vagy rajta a Facebookon, vagy úgy érzed ciki lájkolni a blog Facebook oldalát, de azért olvasnál néha még hasonló szösszeneteket, ne aggódj, akad más módszer is a blog követésére. Alul, az írás alatt egy (ál)név és egy email-cím megadásával pár másodperc alatt fel lehet iratkozni, és ezáltal értesítést kapni majd az új bejegyzésekről a jövőben.

 

Hozzászólások

Visszakövetések

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>