Az amerikanizálódás apró jelei – amiket mi magunk is észreveszünk

“De megváltoztál! A gyerekek tiszta kis jenkik lettek! Látszik, hogy már egy ideje kint vagytok! Ezt meg mióta csináljátok? Na, ezt sem itthon tanultátok! “

Ilyen és ezekhez hasonló – általában azonban jóhiszemű – megjegyzéseket, kérdéseket egyre többet kapok illetve kapunk nyaranta, amikor a család hazalátogat. Van amikor egyértelmű, hogy a magyarországi rokonok és barátok mire gondolnak, de van amikor észre sem veszem furcsálkodásuk tárgyát. Hát igen, idestova majdnem 10 éve élünk Amerikában és ez az idő nem múlik el nyomtalanul.

Ugyan mértéke és gyorsasága egyénenként változik, az emberek általában idővel hozzászoknak új környezetükhöz, új országukhoz és hol tudatosan, hol tudat alatt, de elsajátítják a helyi szokásokat, felveszik az idegen tempót, életstílust, nyelvhasználatot, akcentust, stb. Egyszóval adaptálódnak. A mi esetünkben amerikanizálódnak. De vajon milyen jelei vannak az amerikanizálódásnak? Egész pontosan, milyen apró változásokat veszünk észre mi magunk mindennapi amerikai életünkben és miket vesznek észre magyar ismerőseink, vagy éppen milyen dolgok keltenek furcsaságot környezetünkben, ha Magyarországra látogatunk.

Kezdjük először hét apró amerikanizálódásra utaló jellel, amiket amerikai életünkben fedeztem fel az elmúlt tíz év alatt.

1) Angolszász mértékegységek használata

Sosem felejtem el, amikor kiköltözésünket követően megvettem az első GPS-t a kocsiba. Alapbeállítása logikus módon mérföld és yard alapú volt azonban az angolszász mértékegységekhez egész egyszerűen nem tudtam sehogy sem viszonyulni. A vásárlást követő napon ezért át is állítottam metrikus üzemmódba, mert csak így tudtam pontosan értelmezni az instrukciókat, ugyanis az, hogy a kanyar például 250 yard múlva következik, semmit sem jelentett számomra.

Hasonló volt a helyzet a hőmérséklet mértékegységével is. Kezdetekben állandóan átállítottam minden otthoni hőmérő kijelzőjét, hogy Celsiusban mutassa a hőmérsékletet. Egész egyszerűen abszurd volt számomra hidegről beszélni akkor, amikor 30 fokot (értsd Farenhiet) mutatott a hőmérő. Több éven keresztül szinte állandóan konvertáltam az időjárás jelentésben hallott Fahrenheit adatot Celsiusra, mert a GPS-hez hasonlóan, nehezen tudtam értelmezni az új mértékegységet ezen a téren is.

282288

Mára viszont oda jutottam, hogy teljesen magabiztosan használom az angolszász mértékegységeket olyannyira, hogy már magam is Fahrenheitben mondom Anikónak a másnapra előrejelzett hőmérsékletet. És már egyik kocsiban sincs átállítva sem a hőmérő, sem a GPS az európai mértékegységekre.

Hozzászoktunk….

2) Hogy vagy?

Először 1995-ben jártam az Egyesült Államokban, amikor New Yorkban egy lépcsőházban egy helyi férfi először rám köszönt, hogy, “Hi, how are you?”. Teljesen leblokkoltam, amikor először nekem szegezték ezt a “kérdést”. Nem értettem miért kérdezi egy ismeretlen tőlem, hogy hogy vagyok. Olyannyira váratlanul ért először, hogy egész egyszerűen elkezdtem neki mesélni, hogy mi történt aznap, mire ő mosolygott egyet és otthagyott egy “Have a great day!” keretében.

Azóta természetesen rájöttem, hogy az amerikaik így köszönnek egymásnak, s eszük ágában sincs megtudni, hogy hogy is vagyunk. Pusztán formalitás megkérdezni, hasonlóan a mi “Hogy-smint” kifejezésünkhöz. Ez tehát nem egy igazi kérdés, itt ez a köszönési forma. Akinek ezt a kérdést szegezik, annak általában érdemes úgy válaszolni, hogy “Good thanks, and how are you?”, és csak ezután kezdődhet az igazi beszélgetés.

Sőt, az amerikaiak még az e-mailjeiket és leveleiket is így kezdik, ami nagyon furcsa volt eleinte, de ma már ott tartok, hogy azon veszem észre magam, hogy naponta 5-6 “Hi, how are you?”-t is eldobok, sőt még e-mailekben is használom. A legaranyosabb pedig az, amikor gyerekeink találkoznak valakivel és ők is automatikusan húzzák elő ezt a “kérdést” a zsebükből.

Hozzászoktunk….

3) Jeget minden innivalóba

Magyarországon, legalábbis amikor ott éltem, nem volt szokás jeget tenni egy pohár vízbe vagy üdítőbe. Az éttermekben sem szolgálják vagy szolgálták fel az üdítőket jéggel. Ellenben az USA-ban, a jég elválaszthatatlan része a mindennapi életnek. Az éttermeken túl, a szállodákban, a mozikban, a sportpályákon és még számos más helyen ingyenes jégautomaták szolgálják ki az amerikaiakat. Itt ugyanis, szinte semmit nem isznak jég nélkül.

ice

Amikor ideköltöztünk, az éttermekben, mindig előre szóltunk, hogy mi jég nélkül kérjük. A pincér mindig furcsálkodott, de hallván akcentusunkat, összetette a képet a fejében, elvégre más európai is hasonlóan viszonyul a jéghez.

Nos, az idő múlásával, úgy vettem észre, hogy a pohárba kitöltött vizet én is már csak jégdarabokkal tudom meginni. Valahogy mentálisan hozzászoktam, hogy a víznek jéghidegnek kell lennie. Emma lányom pedig szinte jégfüggővé vált az évek alatt. Ő már semmit nem tud meginni jég nélkül.

Hozzászoktunk…

4) Ölelés

Az ölelés (angolul “hug”) egy nagyon kedves amerikai köszöntési forma, melyet főleg ismerősök, barátok között szoktak az amerikaik használni. Eleinte nagyon furcsa volt számunkra, hogy jenki ismerőseink ölelgetni akarnak, ugyanis mi inkább a pusziszkodáshoz vagyunk hozzászokva. (Nekik meg épp ez furcsa).

Nos az utóbbi időben azt vettem észre, hogy már nem csak amerikai barátainkkal, hanem magyar ismerőseinkkel is egyre gyakrabban ölelkezünk, még nem olyan gyakorisággal, mint az amerikaiak, de kezd ez is reflexé válni.

Hozzászoktunk…

5) A jogi következmény

Talán ez a legkevésbé kézzelfogható jele amerikanizálódásunknak. Nehéz is visszaadni vagy sorokba önteni, hogy mire gondolok itt, de megpróbálom. Az amerikai értékrendben a felelősség, a tettekért való következmények nagyon meghatározóak. Leegyszerűsítve, ha valaki valamilyen kárt okoz tetteivel egy másik embernek – akár szándékosan, akár véletlenül -, tudatában kell lennie annak, hogy a másik azonnal élhet jogaival és igényt tarthat kártérítésre. Többek között azért is, mert ebből elég könnyen meg lehet gazdagodni. Az ügyvédek pedig kifejezetten bátorítják a kárvallottakat, hogy pereljenek minden esetben. Sőt sokszor a kártérítés összegének és az ügy sikeres kimenetelének függvényében, még az ügyvédi jogdíjat is mellőzik, ha a károsultak nem tudják megengedni maguknak a jogi képviseletet.

zip warning

Nem véletlen, hogy minden termék gyártója, vagy szolgáltatója próbálja levédeni magát minden úton módon. Akár úgy is, hogy már-már szinte nevetséges figyelmeztetéseket írnak a termékekre. Ezért kell a kocsi visszapillantó tükrére is a gyártóknak azt írni hogy “objects may appear closer than they actually are” és akármilyen furcsa, de ugyanezért van külön figyelmeztetés a mikrohullámú sütőkön is, hogy háziállatokat nem lehet a mikróban megszárítani.

pet_dryingb

De hogy kapcsolódik ez mindennapi életünkhöz? Sajnos teljesen átszövi. Egyre többször gondolom meg mit, hol és mikor mondok valakinek a munkahelyen, ugyanis egy rosszkor vagy rossz kontextusban elejtett megjegyzés, igen könnyen értelmezhető rasszistának, kirekesztőnek vagy éppen szexuális zaklatásnak.

De nem feltétlenül kell beszélgetni sem ahhoz, hogy az embert bepereljék. Elég arra egy hézagos járda a ház előtt, ugyanis ha a járókelő megbotlik és kórházi kezelésre szorul, az esetek nagy többségében a balesetet követő hetekben már jön is a járókelő ügyvédjétől a levél kártérítési kérelemmel.

És végül egy utolsó példa. Idén nyáron Emma Magyarországon vett egy kiskutyát amit Augusztusban hazahozunk Kaliforniába. Az első dolgom, amit tettem, hogy felhívtam a biztosítót és bejelentettem a kutya érkezését, mert nem akarok úgy járni, hogy nincs arra az esetre biztosításom, ha a kutya netán megharap valakit errefelé.  Gondolkodás nélkül hívtam a biztosítót.

Hozzászoktunk…

6) Az NFL jobb mint a soccer.

Mindig szerettem a focit. Játszani is, és nézni is. Most is szeretem, de már inkább csak játszani. Itt sajnos nem nagyon van lehetőség minőségi focit nézni, vagy azért, mert nincs jó színvonalú helyi fociliga, vagy azért mert nem megfelelő időben adják az európai meccseket – főleg az időeltolódás miatt. Túl ezeken a praktikus okokon, az európai foci egész egyszerűen nem beszédtéma az amerikai hétköznapokban. Bár népszerűsége növekszik, közel sincs az itteni tradicionális sportokéhoz.

Ha viszont egy férfi be akar illeszkedni az amerikai társadalomba, és aktív beszélgetőpartnerré szeretne válni a mindennapokban, akkor vagy az amerikai kosárlabdát, vagy a baseballt, vagy éppenséggel az amerikai focit valamilyen szinten rendszeresen követnie kell. Ha nem teszi, nem nézik ki, nem vetik ugyan meg, de nem tekintik amerikainak, az is biztos.

No nem mintha ez utóbbi vezérelne engem, de én az amerikai focit az utóbbi hat évben nagyon megszerettem. Oly annyira, hogy mára már jobban szeretem nézni, mint az európait. Sőt, a mostani brazil foci VB döbbentett rá arra, hogy az amerikai focijátékosokat (értsd NFL) immáron jobban ismerem, mint a mostani VB-n játszó focistákat.

És végül egy érdekesség a focival kapcsolatban, hogy itt az európai focit soccernek hívják és az amerikai foci az “igazi” foci errefelé, ami nagyon furcsa egy európainak már csak azért is mert az NFL-ben szinte alig rúgják a labdát, inkább dobják. Eleinte erről megfeledkezve, állandóan futballnak hívtam az európai verziót, ami rendszeresen összekeverte amerikai beszélgetőpartnereimet. Mára már én is soccerként nevezem.

Hozzászoktunk…

7) Gyűjtünk egy életen át

Az amerikai középosztály nagy többsége, egész élete folyamán valamire gyűjt. Élőszőr az egyetemi tandíjra felvett kölcsön visszafizetésére, aztán az első lakás/ház kezdőösszegére, aztán a lakás/ház kifizetésére, majd a gyerekek taníttatására, és végül a nyugdíjas évekre. Az amerikaiak élete – na nem mintha a magyaroké nem az lenne – egy folyamatos mókuskerék: egyik kölcsön törlesztéséről térnek rá a másikra.

Mi is beálltunk a sorba. A ház részletfizetésén nem kellett sokat gondolkodni, mert más választásunk nem volt, csak a kölcsön. A többi gyűjtés már nem volt ilyen egyértelmű, legalábbis az elején. A nyugdíjas évekről öt-hat éve kezdtem el gondoskodni, amikor kiderült az előrelátható nyugdíj összege. A gyerekek tandíjára pedig három-négy éve teszem félre a pénzt szép lassan, mert a tandíj igen komoly kiadás errefelé. Ezzel már három dologra gyűjtök egyszerre, azaz taposom én is a mókuskereket rendesen.

Ezt is megszoktuk, bár ezt kevésbé szívesen tesszük.

Nos, ez volt az a 7 apró jel, amit mi magunk is észreveszünk. Arról, hogy milyen jeleket vesznek észre magyarországi ismerőseink rajtunk, a következő írásból Szeptemberben kiderül, merthogy tervem szerint erről majd minden ismerősömet megkérdezek, akivel Augusztusban otthon találkozok. Már alig várom…

U.I.

Ha tetszett ez az írás és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor lájkold a blog facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

Ha nem vagy rajta a Facebookon, vagy úgy érzed ciki lájkolni a blog Facebook oldalát, de azért olvasnál néha még hasonló szösszeneteket, ne aggódj, akad más módszer is a blog követésére. Alul, az írás alatt egy (ál)név és egy email-cím megadásával pár másodperc alatt fel lehet iratkozni, és ezáltal értesítést kapni majd az új bejegyzésekről a jövőben.

 

Hozzászólások

  1. Pocsianiko mondta

    Ezt alkalmazkodasnak, beilleszkedesnek is lehet nevezni…felveszunk szokásokat amit előtte nem csináltunk ….egyik sem rossz…..

  2. Bluebird mondta

    Mo-n olyan csorok voltunk hogy semmire se tudtunk gyujteni – remenyunk se volt ra. A mokuskerek pedig nem kotelezo, nem beszelve arrol hogy mindenhol mashol gyujteni kell halando embernek nagyobb kiadasokra.

Visszakövetések

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>