Mindegy…

Vannak olyan jellegzetes, magyar ösztönös berögződések, melyeket csakis azok vesznek észre, akik huzamosabb ideje külföldön élnek. Egy ilyen zsigeri Hungarikumról szól ez a rövid szösszenet.

Tavaly nyáron, amikor a szokásos évi két hetes magyarországi vakációt követően a Frankfurt-Los Angeles repülőgépjáraton utaztam haza, arra lettem figyelmes, hogy három vagy négy sorral előrébb egy idősödő magyar házaspár ült a gépen. Ahhoz távol voltam tőlük, hogy beszédbe elegyedjek velük, ahhoz viszont elég közel, hogy halljam őket. Egyébként is elég hangos utasok voltak, így nem volt nehéz őket “lehallgatni”.

stewardess

A felszállást követően a légi utaskísérők megkezdték az üdítőitalok kiszolgálását. Ez az én pillanatom a repülőgépen! Különösen akkor, ha magyarok is vannak körülöttem. Ezt a röpke 15 percet szeretem a legjobban a repülésben. (A többi 13 órát már kevésbé.) Sőt kifejezetten várom is az útnak ezt a rövid szakaszát. Talán furcsán hat, de én – ellentétben a többi utassal – nem hátradőlve várom az üdítőt, hanem felegyenesedve és izgatottan figyelem a körülöttem lévő utasok reakcióit, amint azok a felszállást követő percekben szembesülnek egy jelentéktelennek tűnő választási lehetőséggel.

Ekkor kapnak ugyanis a gépen először valami olyan bagatell dolgot “ingyen”, amit még nem feltétlen befolyásol sem az ízlés, sem pedig a hozott étkezési szokás. Igen, ez az a pillanat, amikor – például a két vagy három főétel-opcióval ellentétben – a választásnak nincs semmilyen számottevő tétje. Sőt, valljuk be őszintén, sokszor ez a korai ital még csak nem is szomjunk oltására szolgál.

Orange juice or water, Madam?

Általában vizet és narancslevet szolgálnak fel ilyenkor, főleg a reggeli járatokon bár akad ennél nagyobb választék is. A lényeg nem ez, hanem a kérdés, amit a stewardess feltesz, többnyire angolul.

What can I serve you to drink? Orange juice or water, Madam?
(Milyen italt parancsol? Narancslevet vagy vizet?)

És ez az a kérdés, amikor a nem létező kamerámon a felvétel gombot megnyomom. A láthatatlan mikrofont az emberek szája elé teszem és csak hallgatom a válaszokat. “Narancslevet kérek! Vizet legyen szíves!” – mondják a nyugat-európai és az amerikai utasok többnyire habozás nélkül. De vajon mit választ a magyar pár előttem néhány sorral?

Ez az ami engem sokkal jobban érdekel. Játsszuk le akkor a képzeletbeli hangfelvételt:

Feleség: “Mit kérsz Géza?
Férj: “Mindegy, Zsuzsi, csak kérj valamit.
Feleség: “De mégis melyiket apus?
Férj: “Mindegy! Tök mindegy, Zsuzsi!

Mindegy aranyoskám, adjon valamit, ami van!” –mondja végül Zsuzsi néni a légi utaskísérőnek reménykedve, hogy az majd csak kisegíti a választásban. Feltéve, ha érti mit is mond Zsuzsi néni, ugyanis idegen nyelvet vagy nem beszél vagy éppen nem tudja, hogy is mondják angolul azt, hogy “mindegy”. Merthogy kifejezetten ilyen értelemben használt angol szó egyébként nem is létezik.

Mindegy angolul

A stewardess természetesen mosolyogva és udvariasan visszakérdez angolul.

Orange juice or water, Madam?

Mindegy, aranyoskám! – Válaszol Zsuzsi néni értetlenkedve és kicsit még meg is lepődve azon, hogy a hölgy – még mindig – nem segít neki a választásban. A légiutas-kísérő udvariasan, de már korántsem a korábbi mosollyal az arcán, letesz egy pohár narancslevet és egy pohár vizet Zsuzsi néni asztalára, majd gyorsan eltolva kis ital-pultját, már kérdezi is a következő sorban ülőket. Neki nincs ideje elmerengeni ezen a zsigeri Hungarikumon. Nekem viszont van!

“Mindegy!”

Ez az a szó, amit a magyar ember az anyatejjel szív magába születésekor. Szókincsünk elengedhetetlen része. Pavlovi reflexként jön elő ilyen és hasonló szituációkban és mára – szerintem – mentalitásunk egyik alapvető meghatározója is lett. A “mindegy magyar” nemzet.

Ez az az egy szó, ami számomra a legjobban és leglényegretörőbben summázza az általános magyar szemlélet, a magabiztosságot. Tisztelet a kivételnek. Nekünk szinte minden mindegy. Csak ne nekünk kelljen választani vagy ne nekünk kelljen kimondani valamit mások előtt. Először és nyíltan. A repülőgépi jelenethez hasonló példán kívül még rengeteg más hasonló eset létezik, csak éppen nem vesszük észre őket, mert már annyira életünk részeié váltak. Viszont, ha látogatóba jövünk Magyarországra, azonnal szembetűnnek. Szinte minden magyarnál észreveszem, főleg olyanoknál, akik még az „átkosban” születtek.

Bevallom nálam is élt sokáig ez a Hungaro-reflex első külföldi munkám kezdeti hónapjaiban. Sokszor kérdezték munkatársaim Belgiumban, hogy milyen üdítőt kérek, majd megdöbbentek, amikor azt feleltem nekik, hogy „Whatever you get is fine!

Nem! Nem mindegy!

Nem, igenis nem mindegy! Álljunk már ki végre valamiért! Mondjunk ki bármit bátran és magabiztosan! Merjünk már végre választani! Legyen önálló véleményünk még akkor is, ha az éppen nem azonos a másik véleményével vagy netán homlok egyenest megy a többséggel vagy az elvárt válasszal.

Gondoljunk csak bele, ha mi magunk nem tudunk választani egy pohár narancslé és víz között, akkor mi alapon várjuk el gyerekeinktől, hogy helyesen döntsenek majd az életben? Ja, és akkor egész más lesz a választás tétje…

Nem! Nem mindegy!

 

U.I.

Ha tetszett ez az írás és esetleg érdekel még más hasonló jellegű korábbi, valamint a közeljövőben megjelenő szösszenet is, akkor lájkold a blog Facebook oldalát: http://www.facebook.com/PrehryFarkas

 

Hozzászólások

  1. Phie mondta

    de szerintem angolul pont a “whatever” állna a mindegyhez a legközelebb…kivéve, hogy a whatever-nek olyan negatív felhangja is van, a mindegy meg olyan semleges. ja egyébként én utálom, mikor valaki azt mondja, hogy neki mindegy…bár akkor végülis úgyis az fog történni, amit én akarok :D

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>