Utazás a múltba és a jövőbe két DNS teszttel – 1. rész a múlt

Honnan származunk és mi lesz a sorsunk?

Erre a két kérdésre az emberiség évezredek óta keresi a válaszokat, több kevesebb sikerrel. A tudomány fejlődésével azonban mára már ezek a kérdések sem maradnak teljesen megválaszolatlanul. Az igazi kérdés talán inkább az, hogy vajon tényleg meg akarjuk-e tudni ezeket a válaszokat, ugyanis a technológia már a rendelkezésünkre áll és mindenki számára többé kevésbé el is érhető.

Az én válaszom egy határozott igen, én ugyanis valóban meg akarom tudni ezeket a válaszokat. Ennek érdekében két teljesen különböző DNS tesztet készíttettem tavaly, melyek segítségével feltárult előttem a múlt és – ha kis mértékben is, de – betekintettem a “jövőmbe” is. Ezen DNS vizsgálatok eredményeiről szól majd ez a két részes szösszenet remélve, hogy más is kedvet kap majd egy DNS-utazáshoz.

Ahogy azt egy pár évvel ezelőtti bejegyzésben is megírtam, sokat áldoztam családfa kutatásra, hogy jobban megismerjem, honnan származnak őseim, kik is voltak a felmenőim. Hála istennek anyai ágon sikerült is a családot  az 1600-as évekig visszamenőleg feltérképezni, de ez mindössze csak egy része volt a múltnak. Csupán az anyai ág, annak is csak egy bizonyos szála és az is “csak” a középkorig. (Halkan jegyzem meg, hogy azért ez sem kis eredmény, mert az ősöket egészen az 1600-as évek elejéig sikerült felkutatni.)

sirok

Ennek ellenére érdekes, eddig ismeretlen részletek derültek ki a felmenőkről, de számomra ez sosem jelentette a végállomást. Valami olyasmihez hasonlítható ez a családfakutatás, mint amikor valaki ellátogat a Coca-Cola gyárba, bemutatják neki a cég történetét, végigvezetnek a gyártósorokon, de a szigorúan titkos ajtók mögé már nem szól a belépőjegy, oda már nem tekinthetünk be. Örülnöm kéne, hogy láttam “hogyan készül a kóla”, a legérdekesebbet azonban nem tudtam meg a látogatás elteltével sem. Nem derült ki a kóla titkos receptje és azt sem tudtam meg, hogy mi lesz a következő termékük. Csak azt láthattam, amit mutattak és mutathattak. Viszont engem pont ezek az elrejtett titkok érdekelnek. Sajnos én így vagyok bekötve, de talán ezzel nem vagyok teljesen egyedül.

Nem is gondolnánk, de a múltunkat és jövőnket talán könnyebb megtudni mint a Coca-Cola titkait. Szó szerint egy köpésre vannak ezek a titkok tőlünk és még engedély sem kell hozzájuk. Ott hordozzuk ezeket a szuper titkos információkat a “szánkban”, csak éppen nem látjuk, mert eleddig nem voltunk képesek bekódolni azokat. Ugyan a technológia még igen korai fázisban van, és ebből fakadóan minimális információhoz lehet csak egyenlőre hozzájutni, de meggyőződésem, hogy pár éven belül, egyre több titok tárul majd fel előttünk, sőt szerintem egy évtizeden belül mindenkinek megadatik majd, hogy pontosan megismerje a múltját és a jövőjét is, már ami az öröklött, azaz bekódolt betegségeket illeti.

Mit rejt az én múltam?

Nos, akkor lássuk milyen titkokra leltem én. Előtte azonban – akit érdekel – bemutatom a tesztet, bár ebből manapság már elég sok létezik. Én speciel, az Ancestry.com DNS tesztjét használtam. Választhattam volna talán sokkal jobbat vagy több szolgáltatást nyújtó céget is (pl. 23andme.com), de mivel én ezen a szolgáltatáson keresztül találtam meg rengeteg felmenőmet pár évvel ezelőtt, köztük Karcsi bácsit, a titokzatos dédnagypapát, így úgy döntöttem, hogy inkább náluk maradok. További érv az Ancestry.com mellett, hogy több mint egymillió felhasználójuk van, és ezáltal itt nagyobb volt az esélyem arra, hogy valamelyik tagjukkal majd a DNS minta alapján rokoni kapcsolatba is kerülök. Ez így is lett, de ne szaladjunk ennyire előre.

Magát a mintavétel-készletet itt lehet megrendelni potom száz dollárért. Egy héten belül meg is érkezik postán a készlet, mely igen egyszerűen használható. Egy köpet segítségével a nyálból nyerik a DNS mintát, melyet megint csak postán egy speciális borítékban kell a cégnek visszaküldeni. Az eredményre 4-6 hetet kell várni. A részletes elemzésben a következők szerepelenek: (1) etnikai összetétel (2) DNS találatok és legújabban (3) az úgynevezett DNS-közösségek.

Etnikai összetétel

Az etnikai hovatartozást ez a vizsgálat egy tudományosan megalapozott többezres – kontinensekre lebontott és régiónkénti DNS minta alapadathalmazra hagyatkozva határozza meg. Ennek részleteiről a szolgáltatás honlapján lehet többet olvasni. Természetesen, lehet arról vitatkozni, hogy ez ez alapadat mennyire megbízható, de szerintem nem érdemes, mert jelen pillanatban nem létezik megkérdőjelezhetetlenül bizonyított és igazolt alapadat régiónként.

mx

A teszt eredménye alapján az én etnikai összetételem, pontosabban fogalmazva, a DNS mintám valószínűleg a következő régiókból származik: Kelet-Európa (72%), Ír etnikum (10%) valamint 16% kevésbé meghatározó – vagy inkább megbízható – főleg más európai régióból vagy etnikumból. Ezeken az európai régiókon kívül állítólag a DNS-em egy-egy százaléka megtalálható indiai és polinéz etnikumokban is. (Nos akkor ezzel már meg is leltük  a Coca-Cola – akarom mondani a prehryfarkas –  titkos receptjét!).

A fenti képről az is leolvasható, hogy a maradék 16%-ból döntően az olasz-görög és a nyugat-európai régió dominál, de az is kiderül, hogy két százalék erejéig zsidó vér is csordogál az ereimben. A finnugor kapcsolat nem meglepő, sőt az egy százaléknyi hegedű-vonó is valahol bekalkulálható volt, de a nagyon vékony polinéz vonaltól kicsit leesett az állam. Fogalmam sem lehet, hogy mi lehet erre a magyarázat, de majd kiderítem azt is, ha jövőre meglátogatom a “rokonságot” Fidzsi szigetén. (Ha ott nem találok senkit, akkor irány Tahiti… A rokonokért mindent!)

typical2

DNS találatok

Ahogy korábban említettem, az Ancestry.com felhasználóinak nagy része szintén rendelt egy DNS vizsgálatot, így izgatottan vártam, hogy lesz-e valamelyik felhasználóval valamilyen távoli kapcsolatom, azaz létezik-e egyezés (találat) a DNS-mintáinkban. Szerencsém volt, viszonylag sok új “rokonra” tettem szert röpke négy hét leforgása alatt. Hat negyedági unokatestvért és egy tucat hatodági vagy annál távolabbi uncsitesót dobott nekem ki a gép. (Lásd lenti képet.)

IMG_0700

Végtelen nagy izgalommal és kíváncsisággal kattintottam újdonsült rokonaim családfájára  – már akinek volt – remélve, hogy valami magyarországi ággal is találkozom majd, mert hogy az Ancestry.com többnyire amerikai kliensekkel rendelkezik. A családfák szinte mindegyike le volt védve, azaz nem volt hozzáférhető mindenki számára, így sajnos nem tudtam megnézni azokat az interneten, ezért inkább írtam minden újdonsült unokatestvéremnek egy szívhez szóló emailt, és izgatottan vártam válaszaikat.

IMG_0704

Általában sablonos, kicsit rideg válaszokat kaptam, és sajnos az általam az e-mailjeimben megadott felmenőim családnevei sem mondtak nekik semmit, egyetlen egy új rokon kivételével. Ez a felhasználó, Patrick nagyon segítőkésznek bizonyult. Ő – ahogy ez később kiderült – egy több ezer fős családfát tudott már felépíteni, így neki is éppen kapóra jött a megkeresésem, mert így az én pár száz fős családfám az övét is tovább gyarapította. (Apró érdekesség, hogy ő I. Lajos francia királyig – sőt annál is korábbra is – volt képes visszakeresni a felmenőit illetve rokonait, ami azért nem semmi. (Lásd családfájának egy apró részletét a fenti képen.)

Mi több, általa sikerült az anyai ágon megtalálni egy közös rokont, és azt szó szerint családonként 5 generációra visszavezetni. Azaz, ki tudtuk mutatni, hogy melyik ágon, mely ősünk révén vagyunk távoli rokonok. (Lásd lenti képet, melyből kiderül, hogy ükanyáink testvérek voltak.) Na erre tényleg nem számítottam. De itt nem álltam, illetve álltunk meg. Segítettünk fényképeket is találni egymásnak, így nem csak a családfa ága nőtt, de az ki is színesedett, kvázi kirügyezett.

tree

Még mielőtt a DNS-közösségekre rátérnék, hadd világítsam meg ennek a DNS-találat funkciónak a fontosságát egy másik igencsak életszerű példán keresztül. Feleségem is megcsináltatta a DNS-vizsgálatot és amikor az ő újdonsült rokonainak írtunk hasonló bemutatkozó e-maileket, egy rendkívül megindító történetre bukkantunk. Kiderült ugyanis, hogy ezt a szolgáltatást árvák illetve örökbefogadottak is előszeretettel használják – egyre gyakrabban, hogy így találják meg vér szerinti felmenőiket illetve elveszettnek hitt rokonaikat.

Anikó egyik újonnan szerzett – és szintén az Egyesült Államokban élő – unokatestvérének válaszából kiderült, hogy ő is Magyarországon született, de egyből árvaházba került, ahonnan 3 éves korában örökbe fogadták. További részletet a múltjáról azonban már nem tudott megadni. Remélte, hogy Anikó tud majd neki segíteni és közelebb kerül majd vér szerinti rokonaihoz, esetleg szüleihez is. Bár ebben sajnos nem tudott neki segíteni, azért így is talált egy apró magyar szálat, egy reményfoszlányt, mely az adatbázis bővülése során akár még sokat is segíthet neki a jövőben. Örök optimistaként, biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb megtalálja igazi szüleit is hamarosan. Úgy legyen!

Nos, akik eddig ezt a tesztet csupán csak egy úri mulatságnak tartották, azok remélhetőleg ezentúl majd másképpen néznek erre a lehetőségre.

DNS-közösségek

Ez egy viszonylag új funkció az Ancestry.com-on, úgyhogy erről egyenlőre nem sokat tudok mesélni. A lényege, hogy a mintát adó felhasználó domináns etnikumáról (így nálam a kelet-európairól) kicsit több információt közölnek. Ennek keretében a DNS kapcsolatban álló tagokat vagy felhasználókat csoportosítják a felmenők korábbi származási helyei szerint az adott régióban. Ezek a genetikai közösségek a térképre rajzolva megmutatják az ősök származási helyeit évszázadokra visszamenőleg. A lenti kép az én kelet-európai DNS-közösségeimet ábrázolja.

IMG_0693

Mivel anyai ágon Abaúj-Zemplén megyéből származok, ezért a felvidéki körök száma, nagysága (minél nagyobb, annál több a DNS megegyezés) és sűrűsége nem meglepő. Talán az volt kicsit váratlan, hogy “a rokonság” egész dél-Lengyelországig is elnyúlik. (A felvidéki körök száma és sűrűsége egyébként azzal is magyarázható, hogy ez a régió adta az Amerikába kivándorló magyarok döntő többségét az 1900-as évek elején. És mivel a felhasználók közül szinte mindenki amerikai, így talán érthető hogy ebből a régióból több a minta az Ancestry.com-on. (Akit a kivándorló magyarok története érdekel, annak egy korábbi posztomat ajánlom. Szerintem érdekes és sokak által kevésbé ismert tényeket is tartalmaz többek között az “Amerikából jöttem, mesterségem címere…” nevű játék eredetét is.)

Ahogy korábban említettem, ez a funkció még új, és lesz ez még informatívabb is. Sőt biztos vagyok benne, hogy lesznek ezen kívül újabb lehetőségek is a honlapon nemsokára, melyek segítségével még több fény derül majd a még mindig homályos, de egyre kevésbé titokzatosabb származásomra.

Most már csak az a kérdés, hogy mit hoz a jövő? Nos, erről a bejegyzés a második részében ide kattintva lehet többet megtudni.

 

Hozzászólások

Hozzászólás a(z) Ancsika bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>