A magyar futó magánya

Még mindig él bennem egy eleven emlékkép a késő gimnáziumi évekből, amikor vagy lebicikliztünk a Balatonra, vagy elvittek motorkerékpáron valahova és útközben mindíg intettünk a szembejövő biciklistáknak és motorosoknak, ők meg vissza nekünk. Valahogy megfogott ennek a szubkultúrának a különös szokása, hisz valljuk be őszintén azt sem tudtuk kinek intettünk. Viszont úgy éreztük tagjai voltunk valaminek. Valaminek, aminek a gyalogosok és kocsisok nem. Leírhatatlan érzés. Semmi emberfeletti, egész egyszerűen egyedi és ezért nagyon bennem maradt. [Tovább olvasom…]