Önkéntesként is részt vettem az elnökválasztáson

Ahogy a legutóbbi bejegyzésben említettem, önkéntesként is részt vettem a 2016-os elnökválasztáson. Most ennek a munkának az élményeit osztom meg itt röviden, hogy kicsit a kulisszák mögé is betekinthessünk. Előre bocsátom, hogy szavazóbizottsági tapasztalatokról nem tudok majd beszámolni, mert ahhoz egy nap szabadságot kellett volna kivennem a szavazás napján. Mivel erre nem volt módom, így – munka után – a szavazóhelyiségek bezárását követően a szavazócédulák és a választási centrumok eszközeinek összegyűjtésében vállaltam önkéntes szerepet kedd este. De ne szaladjunk ennyire előre, lássuk először, hogy miért is jelentkeztem és milyen lehetőségek közül lehetett választani,  mert azok talán ugyanolyan érdekesek, mint maga az önkéntes munka.

[Tovább olvasom…]

 

Szavaztam! Hillary és Trump helyett az óvszerre adtam az első amerikai voksomat!

Jelentem, ma reggel – másfél óra sorban állást követően – eleget tettem friss állampolgári kötelességemnek és leadtam életem első amerikai elnökválasztási szavazatát egy Dél-Kaliforniai választókörzetben. De kire? Vagy inkább mire? Miért? És hogyan? Ezekre a kérdésekre válaszolok ebben a blogbejegyzésben, de terveim szerint segítek még a kulisszák mögé is majd betekinteni, ugyanis önkéntesként is részt vettem a mai elnökválasztásban.

[Tovább olvasom…]

 

Boldog Névnapot! Boldog micsodát?

Ahhoz már hozzászoktam, és jól is esik, hogy születésnapomon a Facebookon keresztül ismerőseim, barátaim minden évben felköszöntenek, de névnapi köszöntést még sosem kaptam ilyen formában. Tegnap ez a történelmi nap is eljött. Egy tucat névnapi jókívánság érkezett az idővonalamra magyar ismerőseimtől és rokonaimtól. [Tovább olvasom…]

 

Az “Amerikából jöttem, mesterségem címere: …” nevű játék eredete – 3. rész

 Folytatás (klikkelj ide az előző részhez)

A visszavándorlók fogadtatása

Kimondatlanul ugyan de az akkori magyar kormányok, a kezdeti szakaszban kifejezetten üdvözölték a kivándorlás folyamatát, mert az egy sor nagyon súlyos társadalmi problémát oldott meg helyettük és még pénzbe sem került. Mivel eleinte a felvidéki Tótok indultak útra, így még a nemzetiségi feszültségek egyik levezetési módjaként is tekintettek a kivándorlásra. Bár hivatalosan sosem ösztönözték állampolgáraikat beleértve a nem kevés nemzetiségit, a kormányhű újságok publicisztikái révén a kormányok informálisan azért segítettek még színesebbé és vonzóbbá beállítani az amerikai álmot. Az újságírók eleinte előszeretettel járták a kivándorlás legérintettebb régióit és szorgosan gyűjtögették a hazatérők anekdotáit, majd megszűrve azokat egyre több és több sikersztorit közöltek a céljukat elérő – majd újra elinduló – vándormadarakról. [Tovább olvasom…]