Sokan élnek és dolgoznak ma már úgy, hogy igazság szerint szinte mindent amit csak lehet, azt a telefonjukon keresztül oldanak meg. Nekem például van olyan kollégám, aki egyáltalán nem használja a céges laptopját, és bizony a munkaállomása is ritkán látja, mert mindent a telefonja segítségével old meg. Ez persze rejt magában igen pozitív és igen negatív dolgokat is, de alapjában véve mindenkinek fontos az idő mint tényező, és a szabadidő egy percnyi megőrzése is áldozatokat von maga után, ezért hát ha sokszor kényelmetlenebb is, mindenki a telefonját használja, hiszen arról akár út közben, várakozás alatt vagy munka közben is sokszor el tud intézni egy-egy dolgot. Persze kellemetlen dolog, ha az ember telefonja sérül, hiszen egyrészt szüksége van egy tökéletes szerviz csapat segítségére, másrészt pedig egy időre mindenképpen nélkülöznie kell a készülékét.
Nekem nem sok balesetem volt a telefonomat illetően, de azok sajnos mindig nagyon rossz időben érkeztek, hiszen mindig olyan munka kellős közepén voltam, ami határidős volt és aminek időre meg kellett lennie, így nem tehettem meg, hogy sok időre nélkülözöm a készülékemet. Az expertmobil.hu csapata azonban rendelkezik egy iphone gyorsszerviz szolgáltatással, ami már nem egyszer mentette meg az életemet. Hihetetlen gyorsasággal és szakértelemmel kijavították a telefonom sérüléseit, legfőképp persze mindig a kijelzőcsere vált szükségessé. Mondanom sem kell, hogy én maradéktalan elégedettségem és saját biztonságom okán csak hozzájuk fogok ellátogatni a jövőben is, legyen szó bármilyen problémáról a telefonomat illetően. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.