Nálam is megesik

Én sokáig azon a véleményen voltam, hogy ha valakinek a telefonja összetörik vagy mondjuk ráül és elhajlik, akkor az bizony maximális szinten a felhasználó hibája, hiszen nem tud kellő figyelmet fordítani rá, nem vigyáz rá megfelelően, és így eshet meg az, hogy mondjuk az egyik nagyon jó barátomnak egy hónapon belül már a második kijelzőjét kellett cserélni. Én nagyon sok dologra használom a telefonomat, mint mindenki más is, de mindig kifejezetten odafigyelek arra, hogy nehogy olyan szituációban vagy helyzetben találjam magam, amikor mondjuk menet közben telefonál az ember és a váll szorításából kicsúszik a telefon, vagy az ölében van a kocsiban és kiszáll, és elfelejti hogy ott a készülék és összetörik, hiszen ahhoz azért ezek a több száz ezer forintos készülékek már drágák, hogy az ember csak ennyi figyelmet fordítson rájuk. Nagyon sokáig azt gondoltam tehát, hogy mindig és minden esetben a felhasználó hibája ha összetörik a telefonja és azt gondolom, hogy ezt elég gőgösen tudtam hangoztatni is mindenfelé. Most azonban megtört a jég.

Az történt ugyanis, hogy bármennyire is igyekeztem biztonságban tartani a telefonomat, valamelyik nap leesett az asztalomról, és annyira szerencsétlenül zuhant a földre, hogy hiába volt rajta az egyik legjobb minőségű kijelzővédő fólia, bizony betört a kijelző, és azonnal szükségem volt egy xiaomi szervíz segítségére, hiszen én a munkám során is rengeteget használom a telefonomat, és nem engedhetem meg magamnak azt, hogy az ügyfelek kosszú időn keresztül ne érjenek el. Azt sem tudtam, hogy kutassam fel a számomra megfelelő csapatot, akik megbízható módon újjá tudják varázsolni a kijelzőmet, de hála a jó égnek az egyik nagyon jó barátom segített és ajánlotta a xiaomiszervizshop.hu csapatát, akik valóban iszonyatosan profik és hihetetlen rövid idő alatt tökéletes készüléket vehettem át tőlük. Remélem, hogy most már innentől megint sokáig nem lesz szükségem a segítségükre, de mindenesetre nagy könnyebbség, hogy tudom, hogy számíthatok rájuk és segítséget tudnak nyújtani számomra. Most már biztosan más véleményen leszek a telefonok balesetét illetően.