A cégvezetés egy nagyon bonyolult feladat. Nem tudom, hogy az az ember van könnyebb helyzetben, aki szakmailag tökéletes tudással rendelkezik az adott területen ahol céget szeretne alapítani, de a cégvezetői tudománya kissé hiányosabb, vagy pedig fordítva, lehet, hogy egyik sem könnyebb mint a másik, csupán más. Az biztos, hogy a tökéletes párosítás amikor nyilván mindkét oldalon megvan a megfelelő tudás és tapasztalat, de valljuk meg őszintén, hogy ez azért elég ritka helyzet. Én szakmai szempontok alapján tökéletes és biztos, naprakész tudással rendelkezem, hiszen nagyon sok időt dolgoztam az építőipar területén alkalmazottként, majd csoportvezetőként, mielőtt megalapítottam volna a saját vállalatomat, azonban a cégvezetés mint olyan kissé idegen számomra. Hála a jó égnek vannak a környezetemben olyan emberek, akik tanácsaikkal és javaslataikkal hihetetlen sok segítséget adnak számomra. Egyébként már biztosan elkövettem volna valami végzetes hibát, de legalábbis folyamatos károkat szenvedtem volna anyagilag céges szinten.
Hála a jó égnek az első dolog, amit mélyen a fejembe véstem az összes tanács és tapasztalat közül, amit a családom és ismerőseim megosztottak velem, hogy kifejezetten nagy erőt és energiát kell arra fordítani, hogy az ember a tökéletes szolgáltatói partner kört találja meg önmaga és cége számára. Én ennek megfelelően volt, hogy hónapokig mérlegeltem és gondolkodtam, és csak az után választottam ki a partneremet. Az első céges kapcsolatom az activesafety csapatával volt, akik máig is rendületlenül segítenek bennünket a munkavédelem feladatait illetően, és az általuk rendelkezésünkre bocsátott munkavédelmi koordinátor az egyik legnagyobb segítőtársam talán mondhatom, hogy az összes szolgáltató partner közül. Most már nem csak elméletben, hanem bizony a gyakorlatban is látom, hogy igaza volt mindenkinek, aki óva intett a gyors és felületes választástól a szolgáltató partnerek tekintetében.