Megbízható szoba pesten

Nem is olyan régen, körülbelül fél éve arról határoztam, hogy elindítok egy vadonatúj életet a fővárosban és megkeresem a megélhetést ott, mert erősen hiszem, hogy érdemes kizárólag a csúcson lévő lehetőségeket választani. Azonban szinte azonnal ráébredtem arra, hogy a megfelelő lakhatás megszerzése jóval nehezebb lesz, mint amire számítottam. A magánszemélyek hirdetései között való tájékozódás igazi … Olvass tovább

Legújabb segítőtársunk

A cégvezetés egy nagyon bonyolult feladat. Nem tudom, hogy az az ember van könnyebb helyzetben, aki szakmailag tökéletes tudással rendelkezik az adott területen ahol céget szeretne alapítani, de a cégvezetői tudománya kissé hiányosabb, vagy pedig fordítva, lehet, hogy egyik sem könnyebb mint a másik, csupán más. Az biztos, hogy a tökéletes párosítás amikor nyilván mindkét … Olvass tovább

A lányom számára tökéletes megoldás

Az ember gyereke mindig a legfontosabb lesz számára, és azt gondolom, hogy nagy baj lenne a világgal, ha ez nem így lenne. Persze én is mindent elkövettem, hogy ne egy követelőző, elkényeztetett lányom legyen felnőttként, de azt tudom mondani, hogy ha nagyobb állomások voltak az életében, akkor mindig kéz a kézben, együtt oldottuk meg a … Olvass tovább

Legújabb gyöngyszemünk

Vannak a mezőgazdasági szektorban olyan cégek, akik számtalan lehetőséget kapnak arra, hogy a folyamatos fejlesztést és a gép park folyamatos bővítését hosszútávon is megtudják oldani. Ami gazdaságunk ehhez sajnos még nagyon kicsi, hiszen egy családi gazdaság kezdett el fejlődni, és a kis családi gazdaságunkat igyekszünk a középmezőny szintjére emelni. Ennek kapcsán azt mondhatom el, hogy … Olvass tovább

A kislányom új imádata

A gyerekek sokszor nem csak komoly fejtörést tudnak okozni az embernek, hanem bizony hatalmas meglepetésekben is tudnak részesíteni minket, mondjuk olyankor, amikor valamiről teljesen meg vagyunk győződve, és ők persze komlok egyenes más reakciót vagy választ adnak a helyzetre vagy a dologra. A kislányom például semmi húst nem igazán akar megenni. Persze van aki vegetáriánus … Olvass tovább

Itt az idő, még most cselekedj!

A nyári nagy kánikula iszonyatosan sok embernek meg tudja keseríteni az életét. Persze nem mindegy, hogy mondjuk hol van a munkahelyünk, a munkaállomásunk és hogy milyen helyen lakunk, mert egy kertes családi ház rengeteg szempontból tud hálásabb lenni a meleget tekintve mint mondjuk egy emeletes ház valamelyik lakása, ám a tetőtér ott is tartogat kellemetlen … Olvass tovább

A cégem legnagyobb segítői

Amikor belevágtam a saját cégem alapításába nem gondoltam volna, hogy nem csak azzal gyűlik majd meg a bajom, amit amúgy is gyengeségként tartottam nyilván, hiszen én sosem voltam jó az adminisztratív dolgokban, és persze a jogszabályok közötti eligazodásomban is lenne mit fejleszteni. Azt azonban koránt sem gondoltam volna, hogy egyszer majd odáig jut a szakma … Olvass tovább

Kis cukrászdánk legújabb sikere

Az ember hogy ha álmodik, álmodjon nagyot, szokták volt mondani. Persze hogy ez kinek mi, az. mindig más. Én világ életemben vidéken éltem és itt gyerekként már alapjában más álmokat dédelget az ember mint egy nagyvárosban, ebben biztos vagyok, így tehát nem egy hatalmas és fényűző cukrászdát álmodtam meg magamnak mint legfőbb vágyam, hanem egy … Olvass tovább

Egy tökéletes szolgáltatás számomra

Sokan élnek és dolgoznak ma már úgy, hogy igazság szerint szinte mindent amit csak lehet, azt a telefonjukon keresztül oldanak meg. Nekem például van olyan kollégám, aki egyáltalán nem használja a céges laptopját, és bizony a munkaállomása is ritkán látja, mert mindent a telefonja segítségével old meg. Ez persze rejt magában igen pozitív és igen … Olvass tovább

Nálam is megesik

Én sokáig azon a véleményen voltam, hogy ha valakinek a telefonja összetörik vagy mondjuk ráül és elhajlik, akkor az bizony maximális szinten a felhasználó hibája, hiszen nem tud kellő figyelmet fordítani rá, nem vigyáz rá megfelelően, és így eshet meg az, hogy mondjuk az egyik nagyon jó barátomnak egy hónapon belül már a második kijelzőjét … Olvass tovább